Mindenki másképp csinálja…

A csomagolás mellett, amikor tehetem, igyekszem könyvből, internetről, levelezésből megismerni az indiai szokásokat.

Nem egyszerű, lesznek furaságok, már előre látom! Szemeinknek, füleinknek, lelkünknek biztos megrázó lesz néhány dolog, de azt hiszem, a nyitottságunk majd átsegít ezeken a nehézségeken (vagy nem).

Ezért most nem is szeretnék beszámolni arról, hogy milyen  érdekességeket olvastam, hallottam, tudtam meg innét és onnét az indiai szokásokról, majd akkor elmesélem, ha konkrétan átéltem egy-egy ilyen rácsodálkozást.

De hol nincs fura szokás? Mindenhol vannak, az érkezőnek, a másik országban élőnek szájtátásra okot adó érdekességek – szerintem. Nem??

Nem is kell messzire menni, elég, ha arra gondolok, hogy az európai emberek elfelejtették,  bizony az autókkal a XX. század elején majd’ mindenki a baloldalon közlekedett. Még most is sokszor azzal viccelődnek ismerőseim is, hogy az angolok, milyen különcök ezzel a közlekedéssel. Pedig, ha csak egy kicsit megnéznék a régi magyar fotókat, akkor bizony láthatnák, hogy otthon is baloldalon folyt a közlekedés. A HÉV (Gödöllő) még most is azon az oldalon fut. És ez akkor még nem is olyan nagyon eltérő, megrázó kulturális sokk…DSC02947

Ahogy hallunk mindenféle fura büfögési, orrszívási  és nem fújási szokásokról a kínai, japán és egyéb ázsiai országok kultúrájának részekénk, vagy meglepődünk, azon, hogy a perui börtönökben nem használhat a szakács chilit, mert afrodiziákumként hatna az. Ahogy egy spanyoloknak nem illik dicsérni a tulajdonát, mert azt gondolja, nagyon szeretnéd magadévá azt a valamit. Vagy egyes országokban nem fogják egymás kezét a párok, míg máshol a nyilvános helyen ölelkezés sem okoz gondot.

És elhihetjük,  hogy ugyanúgy furának tartják a hozzánk érkezők, a mi étkezési, párkapcsolati, higiéniás elvárásainkat, szokásainkat (hisztinket).

Meg kell tanulni elfogadónak lenni, hogy ott úgy szokás, itt meg így. Valószínűleg mindenkinek a saját jól bejáratott mindennapi életéhez az tartozik hozzá, amit kicsi gyermekkorából hozott, vagy amit felvett időközben…

 

Kapcsolódások:

Bengál-öböl – 2009.02.12. Culture Shock

Szokatlan szokások

Majd a wiki megmondja – kulturális sokk

National Geographic – Magyarország és a baloldali közlekedés

Origo.hu – autó, közlekedés

Reklámok

One response to “Mindenki másképp csinálja…

  1. …indiai szokások? Golyó barátom most küldött egy pps-t – hogy miért azt nem tudom, csak sejtem – egyfajta indiai szokásról, képeken. Hát, én kemény srác vagyok, de megdöbbentem rajta… Először gondoltam elküldöm Neked, de aztán inkább meggondoltam magam. És most itt olvasom az indiai készülődéseidet…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s