Babu II.

Először is nagyon frusztráló érzés volt valakit foglalkoztatni, de egyben függeni is tőle egy kicsit. Nem vagyunk mi főnök típusok, akik kiosztják vagy megfélemlítik az embereket. Pedig itt lehet, hogy pont azt kellett volna csinálni. Sajnos nem volt egyszerű Babuval együttműködni, de hát nem akartuk lecserélni, elküldeni, sőt még referenciát is adtunk neki.

Miért nem volt egyszerű?

Hát…

Volt olyan, hogy késett, nem keveset (különösen reptéri fuvarnál volt ez idegesítő. Amikor nem késve jött az autó, akkor nem ő jött értünk hehehe). A vége felé már 15-20 perccel korábbra hívtuk, hogy akkorra ott legyen, amikor kellene indulni ténylegesen.

Volt olyan, hogy nem is jött (pl. Tib amerikai ott ragadása alkalmából Babu bizony engem nem akart fuvarozni, mert a sir elutazott, ezért én maradjak otthon, vagy nem is tudom, mi járt akkor a fejében).

Olyan is volt, hogy közölte, most mást küld maga helyett. Mert érted, a sofőrnek is van egy sofőrje, vagy mi???

Hosszúhétvégén voltunk valahol, ő is pihenhetett otthon 3 napot. Nem tudjuk, mit csinált, de a reptérre már mást küldött maga helyett. Ha én nem kérdezek rá sms-ben, hogy ugye jön, akkor nem tudom, hogy mikor tudjuk meg, hogy ne őt keressük a kijáratnál a sok indián barna arc között.

És ezért még fizetned is kellett havonta nem keveset (nem, nem, Tib cége egy fillért sem fizetett az itteni költségekből, egy garast sem).

Azért Babu alapvetően nem volt rossz gyerek, azt hiszem, csak fiatal és gyakorlatlan.

Elmondása szerint 26 éves és 2012-ben elveszi a nagybácsikájának a lányát (tehát az unokatestvérét, ahogy erről írtam is annak idején az esküvős bejegyzésben).

Kedves, egész jóképű srác (szerintem) (néha megborotválkozott és hajat is vágatott, ilyenkor édesanyjára hivatkozott, hogy ő hajtotta el a fodrászhoz és nagyon mosolyogott, marhára zavarban volt, hogy észrevettük a változást és még meg is jegyeztük).

A keze mindig tiszta volt, a körmei ápoltak és hordott atlétát az ing vagy a ingpóló alá (ez is nagyon jó pont), öltözéke is tiszta, rendes volt.

Egy tetkója is volt, ja nem ezt nem így kell mondani, mert GOD (Isten) miatt volt valami a jobb belső karjára tetoválva és a piros pötty is mindig ott volt GOD miatt a homlokán csakhogy:

Babu nem beszélt angolul, illetve valami nagyon picit.

Babu nem volt a pontosság példaképe, de lelkes volt és nem akartuk elhajtani, pedig annyiszor, de annyiszor agyforrva sikítottam, hogy most, ha  megérkezik elküldöm a franca (itt nem ezt mondtam, de hát ugye, nem írunk csúnyát), de aztán megjött és vigyorgott és mint egy nagy gyerek, nem tudtunk haragudni rá.

Állítólag rendőr volt korábban (ezt Erika sofőrje mesélte Erikának, aki meg elmesélte nekem hehehe). Vajon miért hagyta ott 26 évesen az állami állást?

Babu állandóan a telefonon lógott. Volt olyan is, hogy 2 telefonnal matatott, mindig Nokia (ez jó pont). Néha használt fülhallgatós megoldást, de általában csak a normál fülhöz tartós és beszélős módszerrel száguldott velünk.

Nem ismerte a várost, nagyon nem! Még jó, hogy eleinte Erika sofőrjét felhívhattam az én telefonomon (az én költségemre), hogy Babu beszélje le Jánossal, merre is van az arra. Mondjuk, ahol egyszer már volt, oda vissza tudott vinni (még jó, oda már én is eltaláltam volna, ha egyszer volán mögé ülhettem volna höööö).

Később, mikor már nem volt János, akkor valami ismerőst hívogatott, hogy útbaigazítást kapjon  és eltaláljunk oda, ahova menni szeretnék. Igaz, így is volt párszor, amikor máshol kötöttünk ki, mint amit mondtunk neki, de még így sem hajtottam el a az a…dombra!

Alapvetően én nem sokat utazgattam Babuval, mert hétköznap nem akartam a kilométereket tekerni az autóba, néha a szükséges bevásárlásokat elintéztem és ennyi. Meg a szombati kirándulások alkalmából találkoztam vele és éltem át az élményeket.

Hogy mit csinált akkor napközben? Semmit, azt amit a többi sofőr, várta  míg a sir befejezi a munkát az irodában.

pondicherry-i kirándulás alkalmával vár ránk az árnyékban

Reggel felvette Tibet 8 körül vagy ahogy éppen érkezett (néha koccanás, durrdefekt vagy akármikre való hivatkozásokkal). Egyszer próbált édesanyjára hivatkozni, de mivel nagyon szívtelen módon a fülem mellett engedtem el a mondatát, onnét kezdve közlekedési gondokra hivatkozva késett csak (hallottam olyan sofőrről, akinek édesanyja, testvére, akárkije 14x került kórházba és legalább 3x meghalt már).

De vissza a napi programjához. Tib kiszállt az autóból az irodánál és Babu utána beállt az épület mögé és várt reá. Ült, állt, mászkált, aludt, akármit csinált abban a 8-9-10 órában, míg Tib munkáját végezte. Volt neki a kocsiban egy dvd lejátszó is beszerelve, szóval bandázott a többi sofőrrel és filmeket néztek várakozás közben. De Tib többször is mondta neki, nem muszáj ott várni rá, intézheti dolgait is (néha elment, néha nem).

Ilyenkor használhattam volna az autót, de feleslegesen nem szeretek utazgatni, csak azért, hogy foglalkoztassam Babut.

Amúgy jófej srác lehet, ha magánemberként nézek rá. Talált egy szép fekete kutyát az egyik szombati városban mászkálásunk alkalmából és elvitte az apósjelöltjének (nagybácsi). És akkor kiderült, hogy van neki is egy 101 kiskutyája, 3 éves Dalmatája, Alex. Bár minket nem kérdezett meg, hogy beültetheti-e az autóba hozzánk az utcáról csak úgy összeszedett, ki tudja, milyen kutyust. Úgy is azt mondjuk, hogy igen, csak az elv, az azért megkívánta volna, nem?!

Kicsit érdektelen (vagy hogy mondják ezt?) volt, mert semmi sem érdekelte.

Egyszer rávettük, hogy jöjjön velünk be az egyik kiállításra, természetesen mi fizettük a belépőjét. Volt ott halom szép autó is, de azt mondta, nem érdeklik az autók. Kérdeztem, mi érdekli? Azt felelte az állatok. Na, legalább valami, ezt mondjuk tudtuk is a kutyamentős akció után. Ja, meg hetente egyszer krikettezni is jár(t).

Behívtuk, mert gondoltuk, jobb a légkondis épületben mászkálni, mint a forróságban várni ránk az autónál. Hát majdnem meghalt amíg körbejártuk a BNV-szerűséget. A végén még le is kellett ülnie, mert a talpa begörcsölt…

Kanchipuram egyik templomába sem bírtuk behívni, pedig nagyon vallásosnak tűnik, az autó rendesen fel van Ganesh szobrokkal szerelve, inkább leült és mit csinált? Telefonálgatott :) (ez lehetett volna egy 3 pontos kérdés, csak hát nem vagyok internetközelben, hogy a helyes megfejtéseket jutalmazzam).

Egyszer az is  kiderült, hogy van egy csudi autója, azért csak érdekli valamennyire az autó, mert szép kocsit választott (ha tényleg az övé). Tata indigo (valami ilyesmi, mint a képen a hivatkozás alatt) fűteni is tud a kocsi (itt még nem láttunk olyat, amiben lett volna fűtés), légkondi, elektromos ablakok, csudi szép. Mondjuk, én csak a tetőről láttam, mert egyik este azzal ment Tibért és utána lemosta az udvarban, mi meg pont a tetőn mászkáltunk éppen és akkor láttam (nem röhög, szoktunk a tetőn mászkálni, mert onnét jó a kilátás).

Hát így teltek napjaink Babuval, azért hiányozni fog :)

Ja, a legfontosabbat meg majdnem elfelejtettem. Azt leszámítva, hogy előzés közben nem vált vissza (eddig egy sofőrnél láttam csak a visszaváltást itt Indiában) NAGYON JÓL VEZETETT A MI BABUNK! Használta az indexet, na jó, nem mindig, de azért többször, mint a többiek, a dudát pedig valamivel kevesebbszer az átlagnál – és ez nekünk pont megfelelt.

Köszönjük neki, hogy vigyázott ránk az utakon! :)

Visszatekintve, azért azt mondhatom: én jókat mosolyogtam rajta, amikor éppen nem akartam megölni, Tib meg a maga nyugodtságával tudta kezelni a dolgokat.

Önjáró bejegyzés, köszönjük, hogy itt jártál és hozzászóltál, amint lehetőségem lesz, megválaszolom  soraid. Szép napokat!