Betegségek

Ma, amikor próbáltam szerencsétlenkedni egy kis karácsonyi süti legyártásával (nem, ez nem indiai) az jutott eszembe, hogy nem is írtam, hogy betegeskedtünk-e messziföldön?!

Mindenesetre valamiért, amióta visszajöttünk Indiából, lassan 4 hónapja, most volt először, hogy kinyalakodtam a sütis tálból a tepsibe bele nem került tésztát, pedig már gyártottam több béna sütit az elmúlt hetekben. Korábban ez természetes volt, hogy így teszek, már kiskoromban is az volt a fő attrakciója a sütésnek, hogy a tál és a keverőkanál az enyém lehet még mosogatás előtt :)

Indiában egyszer sem jutott eszembe a zsemlemorzsa-liszt-tojás kombinációt sem lenyalni az ujjaimról, pedig azt is hogy szeretem (így nyersen).

Na, de hogy visszatérjünk a betegeskedéshez, el kell mondjam, szerencsések voltunk, mert fejenként 1,5 alkalomról tudok csak beszámolni, ami szerintem 153 nap alatt nem sok.

Megérkezésünk után semmi bajunk nem volt, viszont, amikor önálló lakásba kerültünk, nekem volt 1-2 napos gyomorbajom, talán Tibnek is.

Tib az egyik hosszú kirándulásról hazaérve (már nem is emlékszik rá melyikről) lett nagyon csúnyán zöld 1 teljes napra! Már kezdtem félni, hogy komolyabb baja van, de végül átfutott rajta tényleg egyetlen nap alatt.

És valamikor nyár közepén volt még nekem egy komolyabb 3-4 napos vécére futkosásos időszakom, ami torokfájással és eltorzult hanggal kezdődött. Akkor viszont én kértem sírva, hogy eszébe ne jusson elvinni itt kórházba, inkább a lakásban szeretnék meghalni….

De aztán rájöttem, ha eszem, nemcsak víz jön belőlem, így szilárd ételt is vettem magamhoz és helyre is rázódtam.

Szóval ez a pár nap volt csupán ilyen kicsit vírusos, kicsit beteges, kicsit ki tudja milyen, míg ott voltunk messziföldön.

Azt hiszem, szerencsések vagyunk/voltunk és sem  a helyi állami egészségügyi ellátási lehetőséget, sem a magánkórházit nem kellett megtapasztalnunk, pedig a vége felé már tényleg nem is figyeltünk annyira oda a dolgokra, mint az elején… Hallottunk érdekes eseteket néhány ismerőstől és ajánlom figyelmébe mindenkinek ezt a fogorvoslási bemutatót is, gyenge idegzetűek ne nézzék meg!!! és ezt most nem viccből mondom!!

A videóhoz tartozó eredeti bejegyzés az indiaindia.blog.hu oldalon olvasható

 

A legrosszabb, hogy talán még nehezebben jöttünk haza, mint ahogy kimentünk, ez azért fájó pont, mert bíztunk benne, hogy veszítünk pár grammmmocskát :)

 

11 responses to “Betegségek

  1. Na, én megnéztem! Háááát, nem hiába mondom én, csak fogorvoshoz ne kelljen menni!

  2. Gyenge idegzetű vagyok, nem is nézem meg, aztán én lennék beteg…De ti egészen jól megúsztátok!

  3. Középkor. Naggyon durva! :(
    Annak viszont örülök, hogy semmi komoly bajotok nem volt… Most egy pillanatra elképzelte egy ilyen utcai nőgyógyászt… Ááááááááááááááá!

  4. Ezt a videót most én is kihagyom. Örülök, hogy megúsztátok a kint létet komolyabb baj nélkül. A grammocskákat meg nem értem. :(

  5. @Gwen: bátor vagy, hogy megnézted! :) ugye, hogy ugye, mindig ezt mondom én is, csak fogorvoshoz ne kelljen menni…brrr.

    @Gabi: hát én is az voltam utána vagy 30 percig itt jajongtam, mikor megnéztem…

    @Judit: ezt most nem kellett volna ideírnod heheh, mert most már én is elképzeltem azt a nőgyógyászt…jujujuj :( de az a legjobb, ahogy mondja, hogy miket szerelt már korábban. és a legfurább, hogy én láttam ilyen kis standokat az utcán, de azt hittem, hogy valami cipőtisztításos vállalkozók ezek a sok elhasznált fogkefével, de rájöhettem volna, hogy nem, hiszen nem is sokan jártak ott zárt cipőben..uff. félelmteses.

    @Secima: hát hogy egy grammot sem fogytunk, a kimenő és visszaérkezési súlyunk egyforma volt, sőt…pedig azt hittük, pár grammot majd jól otthagyunk :)

  6. budapest22

    JAjjajajaj! …és mégis élnek, fertőzés nuku. Nem érteeem!

  7. A videót kihagytam, mert gyenge a gyomrom, az egy napos gyomorrontást viszont én se hagytam ki, pedig csak két hetet voltam ott. Viszont amikor 2006-ban voltam, akkor egy hétig betegeskedtem _utána_ ami vicces volt, főleg a fogyókúrás hatás miatt. A részletektől most megkímélnék mindenkit, amúgy se volt egy világvége.

  8. @budapest22: hát mert hozzá vannak szokva :)

    @Krónikás: pedig írhattál volna nyugodtan, ide elfért volna :) :)
    amúgy nem vagyunk egyformák, mert Tib kolléganője is, amikor tavaly novemberben 1-1,5 hétre mentek, a második naptól olyan beteg volt, hogy be sem tudott menni az irodába többet…
    meg azon viccelődtünk, hogy mi lesz majd velünk, ha visszatérünk Európába, akkor majd az itteni kosztot-bacikat kell újra megszokni?? de végül itt sem lett gond :)

  9. Köszi a linkelést. :-) Örülök, hogy jól megúsztátok, kevesen ilyen szerencsések. Mondjuk elsősorban azért, mert sokan óvatlanok. Ti nem voltatok azok. :-)

    Amúgy Budapest22 kommentjére válaszolva: dehogy nincs a helyieknek fertőzése. Sokszor van, sokan bele is halnak. Ami nem csoda az itteni egészségügyi ellátás szinvonalát tekintve…

    Üdv,
    Sajo

  10. Remek indiai beszámolót kerekítettetek ide! Öröm volt olvasni, meg képeket-videókat nézegetni, meg a jó kis kajás riportokat ízlelgetni ;-)
    Nos, megjárva Indiát, mennyire más emberként tértetek vissza?

  11. Szia Anazar! Köszi a kedves sorokat… ez eléggé összetett, mert én hiszem, hogy valamennyit változtunk, de nem biztos, hogy ezt más is észrevenné rajtunk. Nekem nagyon benne van a lelkemben, hogy vissza kéne még menni, újra és újra és újra! Sokszor facsarodik még a szívem, ha azokra a pillanatokra gondolok, amiket ott átéltünk, láttunk. Ha közelebb sikerült volna élni velük, az ő szokásaikat átvenni, megismerni, akkor hiszem, hogy látványosabb változáson megyek át, ezért is szeretnék visszatérni !!!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s