élmény kategória bejegyzései

A búcsúzás margójára

 családbuskepuek

Nem volt egyszerű megélni az utolsó heteket. Görcsösen ragaszkodni és minden percet még a várossal tölteni – érzés volt bennünk NAGYON.

Igaz, ezt az elején is tudtuk, hogy egyszer vége lesz, csak azt nem, hogy ilyen hamar. Mert sajnos nem tudtuk, hogy a cég ennyire nem korrekt. Azt nem bántuk, hogy nem segített, nem támogatott minket, bár ők akarták, hogy kiutazzunk Indiába, azt viszont nagyon, hogy a szavukat sem állták. Volt olyan variáció is június közepén, hogy azon nyomban csomagolás és vissza a ködösbe, mert a cégnek nagyon hirtelen ott lett volna szüksége Tibre. De hogy pontosan miért is, azt nem sikerült megtudnunk… Még szerencse, hogy alapvetően csak ketten voltunk, akiket ugráltathattak és nincs 1-2-3 gyerkőcünk is, akikkel azért bonyolultabb lett volna ez az egész átcuccolás. Mindegy, csomagoltam, morogtam és próbáltam azért még megélni az utolsó indiai napokat vidáman.

halaszok

Fura ezt leírni, és ne gondolja senki azt, hogy elégedetlenek vagyunk, de az 5 hónap úgy repült el, szinte 2 szempillantás alatt, szinte meg sem történt. Annyira keveset láttunk és tapasztaltunk, de ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy nagyon sokat éltünk át és tanultunk is. Jó lett volna még maradni és közelebb kerülni a szörnyűséges, de mégis csodás ország szokásaihoz, az emberekhez, a kultúrához.

Tib járt a bányába reggelente, én pedig a lakást ürítettem. Beszereztünk még 1 bőröndöt, hogy azt pluszban feladhassuk, mert a megengedett 4, az kevésnek bizonyult (az öt is, de az más kérdés).

Szépen lassan megteltek a bőröndök és megtelt az a sarok is, ahova az elmúlt hónapokban beszerzett konyhai alapfelszerelést pakoltam. Muszáj volt venni néhány edényt, eszközt, tálat, kiegészítőt, mert mikró, hűtő, pár tányér, néhány pohár, villa és kanál volt csak a lakáshoz, amikor márciusban kibéreltük, még késünk sem volt az első vacsinál (bútor, mosógép ugyan volt, de azokkal nem tudtam főzni).

Babu-1

Szóval, serpenyőt, tálakat, késeket, fakanalat, merőkanalat és sorolhatnám mi mindent vettünk, csak azért, hogy az alap legyen meg, amivel már lehet egy ebédet, vacsorát legyártani. Jó, oké, kenyérpirítót is vettünk, ami talán nem lett volna létfontosságú, de üvegtálra, nagykésre és porszívóra tényleg szükség volt.

Mivel ezeket nem szívesen hagytam volna hátra a főbérlőnek, viszont magammal sem szerettem volna elvinni a ködösbe, mert ilyenekkel (is) tele a raktár, meg a magyarországi állomáshelyeken is van belőlük bőven, ezért a kupac egyik részét Lakshmi vitte el, több fordulóban.   Babunak is összeraktam egy bőröndnyi konyhafelszerelést, amit közelgő házassága után talán fel tud majd használni (vagy eladja és abból meg pénze lesz).

 Babu-2

A porszívó végül ott maradt a lakásban, azt nem bírtam megoldani, hogy Babunak adjuk. Igaz, az indulás előtti napon még egész napra kértük, hogy legyen velünk és vigyen ide-oda, nagyon lelkes volt, de még éjjel szükségem volt a porcicák rémére, ezért azt nem kapta meg senki, a főbérlő majd csinál vele valamit. Babu-val búcsúzáskor még pár fotót is készítettünk és nagyon meghatódott a bőröndnyi cuccsotól és a köszönő-képeslaptól (kevéske búcsúpénzt is csatoltunk hozzá). Annyira meglepődött, hogy szinte zavarban volt, amitől meg mi voltunk zavarban, de végül elintegettük egymást és többé nem fogjuk látni, már csak a fotókon mosolyogva. Ez elég szomorúságos érzés volt, még akkor is, ha néha tényleg arckarmolós viselkedése volt. hihi. Este még jött egy olyan sms tőle, amitől el is pityeredtem. Nagyon megköszönte, amit adtunk neki és azt is, hogy az elmúlt hónapokban lehetősége volt velünk (nekünk) dolgozni. Vagy valami ilyesmit írt, sajnos véletlenül kitöröltem pár nap múlva a telefonomból  :(

babu3

A bőröndöket lezártuk, a lakás üres lett megint. Igyekeztem jól kitakarítani, hogy szó ne érje a ház elejét, hogy kényes európaiak mocskot hagynak maguk után. Sikerült még egy picit aludni is a hajnali kelés előtt.

 kissznappalikonyhahalo  

Persze, ez nem lett volna India, ha a rendelt hatalmas autó (5 nagy bőrönd, 4 kézipoggyász) időben megérkezett volna. És arra sem jöttünk rá, hogy is került az ingatlanos az autóba. Azt tudtuk, hogy ő is jön, mert mi mondtuk neki, hogy mikor megyünk el és ő mindenképpen ott akart lenni a végső kulcszárásnál. De a rendelt autóval hogyan kommunikálta le ezt, hogy őt is vegye fel valahol, arról tényleg fogalmunk sincs!? Úgy látszik, Indiában mindenki ismer mindenkit (csak mi nem). 

Igaz, az a 20 perc késés marhára felbosszantott, így nem tudtam az ingatlanossal nagyon kedves lenni, főleg, hogy tudtuk, valahol az ő keze kell legyen ebben a dologban, hogy nem érkezett időben az autó. Ő volt a leggyengébb láncszem ebben a vasárnap hajnali indulásban, mert ő volt az, akivel nem számoltunk, mikor rendeltük az autót. Ha ezt tudjuk, hogy még bepofátlankodik az autóba, akkor korábbi időpontot mondunk a sofőrnek és már 4-re rendlejük a kocsit, amivel talán fél 5-kor el is lehetett volna indulni, így csak 5 előtt pár perccel indultunk, ami morcossá és frusztrálttá tett mindkettőnket (pedig Tib nem egy ideges típus). Jó, persze, nem késtük le a gépet, sőt még bőven kellett várni a beszállásra, de mi szeretünk időben (a mi tervezett indulásunk időpontjában) indulni (ez biztos valami idióta szokás, de hát mi ilyenek vagyunk).

borondok

A csomagokkal még matekoltunk kicsit feladáskor, mert túlsúlyos lett kettő is, de nem bírtuk sehogy sem átpakolni, kedvünk sem nagyon volt hozzá. Így kénytelenek voltunk pluszban kifizetni még 2 bőrönd túlsúlyát. Lehet, hogy csak kicsit kellett volna még ide-oda, rendezgetni. Lehet, hogy az amúgy is különdíjas ötödik bőröndbe kellett volna átrámolni, ami amúgy is marha nehéz volt alapból, de Tib azt mondta, ne játszunk velük, így hát nem játszottunk, fizettünk, mint az a bizonyos katonatiszt, abban a mondásban.

Kiengedtek a határon, ettől még kicsit féltünk, a korábbi regisztrációs mizéria miatt, de gond nélkül ment legalább ez. Mászkáltunk még egy kicsit a reptéren, reggeliztünk, olvasgattunk és végül beszálltunk.

Az online helyfoglalással előző nap valamiért nem volt szerencsénk, így nekem nem volt helyem, mármint előre lefoglalt, és az ügyintéző a repülőtéren sem tudott segíteni, így nem ültünk egymás mellett, de ezen azért nem voltunk kiborulva. Erre számítottunk is, mikor a BA rendszere folyton lefagyott. A jegyünk, ami az economy plus-ra szólt, egy remek kis középosztályos, kényelmes utazást biztosított, (talán Tibnek még külön jól is jött, hogy csendben ülhet valaki idegen mellett és nem fárasztom a repülési idő alatt). A turista részlegnél jobb, az business-nél rosszabb, de pont kényelmesen kibírható a 10 órás repülés azokban az ülésekben, még úgy is, hogy csendben kellett ülnöm (a mellettem lévő magányos pasit mégsem akartam fárasztani, bár lehet, hogy őt meg lehetett volna fűzni az elején, hogy cseréljenek jegyet/helyet Tibbel). Meglepően hamar eltelt az a 10 óra, láttam pár jó filmet, befejeztem egy könyvet, aludtam, ettem, ittam, 2x még sétáltam is és már szálltunk is le. Felvettük a bérautót, bezsúfoltuk a bőröndöket és elindultunk a szálloda felé, ahol csak úgy néztek, hogy hányszor fordulunk és még mindig van csomagunk :)

Furcsa volt este sétálni a dél-angliai kisvárosban, olyan érzésünk volt, mintha el sem mentünk volna. Igen, olyan volt, mintha csak tegnap sétáltunk volna azokon az utcákon utoljára, minden olyan megszokott és ismerős olyan otthonos volt, pedig eltelt 153 nap, hogy utoljára sétáltunk arra és megkezdődött a lakás utáni hajtóvadászat is)

 

ezmarakodos

Önjáró bejegyzés, köszönöm, hogy benéztél, amint lehetőségem lesz, megválaszolom a hozzászólásokat.

Vegyes kirándulós

A 4 napos kirándulás után Tib sajnos visszatért a bányába, mi meg próbáltuk felfedezni Chennai környékét.

chennai-26

Buszoztunk egy sort, mert B nagy buszos és a helyi légkondis járatok ráadásul VOLVO járgányok.

Kocsiztunk is rendesen, Babu nagyon kedvesen és aránylag késésmentesen furikázott minket ide-oda. Igaz, Mamallapuram-ban, nem tudta, hogy merre van Krishna vajgombóca, golyója vagy labdája, vagy minek is nevezzem :) (Krishna’s Butterball) a főbb látványosság,

mamallapuram-26 

sőt sajnos a Shore Temple-t sem tudta elsőre megtalálni (telefonos segítségre volt itt is szüksége). De amikor a krokodilos parkba hívtuk, szívesen csatlakozott és jött megkuksizni a különböző fura hüllőszerzeteket is.

chennai-22

Megtalálta nekünk a Chennai legnagyobb (vagy legöregebb) fikuszfáját, amit ugyan én mutattam meg neki a térképen, hogy merre is van (azt hiszem, igazából nem tud térképet olvasni), viszont lelkes volt nagyon, amikor a Szent Tamás hegyre kértük, hogy vigyen fel. Mondjuk, a reptérre szombaton már nem ő vitte ki Kiviéket, mert a sofőrjét küldte maga helyett…

chennai-64

Mindegy, Babu ide, vagy oda, azt hiszem, egészen jól szórakoztunk, miközben Kiviékkel próbáltuk felfedezni a várost és  a környékét. Jókat ettünk, bejártuk, amit lehetett, láttunk katolikus esküvőt is, a kurtaárusok is vidámak voltak, amikor távoztunk üzleteikből (bár az elképzelhető, hogy nem mindig a bevételnek örültek, hanem inkább annak, hogy megszabadultak tőlünk).

chennai-39

Persze, nagy látványosságnak számítottunk Chennai utcáin, mert fotók sokasága készült velünk (megint). Bár ezt még ma sem értem, hogy mit kezdenek majd a fotókkal, amiken ott vigyorgunk (talán ők is blogot írnak rólunk) ?!

 mamallapuram-9

Így a 1,5 hét gyorsan elrepült és B meg édesanyja remek élményekkel, néhány színes kurtával és ilyen-olyan aprósággal megpakolva visszatértek Magyarországra.

Nekünk sem volt már sok vissza, a következő 20 nap arról szólt, hogy próbáljam összepakolni a kis életünket néhány bőröndbe és felkészülni a visszatérésre Európába… (meg persze ezerrel az ingatlanos oldalakat bújni)

mamallapuram-2 Babu alatt, további kirándulásos képet találtok ám :)

 

Önjáró bejegyzés, köszönjük, hogy itt jártál, a hozzászólásokat is megválaszolom majd ;)

 

Kapcsolódások:

Mahabalipuram (Mamallapuram) – majd a wiki megmondja (EN)

Qutab Minar

Szóval, a múltkor ott hagytam abba a 4 napos kirándulás elmesélését, hogy elhagytuk Agra városát,  remélem, van még érdeklődő így utólag is az élményekre… és irány a repülőtér. Ami mondjuk, még egy kicsit odébb volt, mert Agra és Delhi között közel 200 kilométert kellett még beszélgetnünk a sofőrrel, hogy egyben megérkezzünk a repülőtérre, sőt Tibnek még volt egy kívánsága aznapra.

QutbMinar

Szerette volna megszemlélni a híres, magas, nem rozsdásodó vasoszlopot, ami Qutab Minar (Qutub, Qutb) vörös homokkő torony mellett (közelében) áll. Mondjuk, az, hogy nem rozsdásodik, az csak részben igaz, de ezzel most nem foglalkozunk.

Az út alapvetően jól telt, egészen sok kérdést tudtunk összeszedni Tibnek, hogy a sofőrrel eltársalogjon. Megtudtunk pár érdekes dolgot a családjáról, az egészségügyi ellátásról, a kasztokról, az istenekről és már bele is kerültünk Delhi nagy csúcsforgalmába. Na, ott inkább csendben voltunk, hogy arra koncentráljon. Sajnos az út elég hosszú volt, az a 200 km valahogy elvette a napunk nagyobbik felét és a városi forgalom is vitt a maradék időnkből jócskán. Azért persze sikerült ellátogatni Qutb Minar környékére és jól körbe is tudtuk járni az első iszlám építményt Indiában.

QutbMinar-11

Qutb Minar, vörös homokkő oszlopa nem valami elkapkodott építmény, közel 200 évig tartott megépíteni és azóta háromszor ugyan felújították, de töretlenül áll és hirdeti az iszlám nagyságát, erejét, mindenhatóságát (vagy valami ilyesmit). Amúgy jó magas is, mert 72,5 méter, és ezzel a legmagasabb, téglából épült minaret.

A vasoszlop pedig, hát mit is mondhatnék róla, egy hatalmas, kicsit rozsdásodó oszlop, ami először elvileg egy csillagászati központban állt, később került csak át ide.  És ebből arra következtetnek, hogy Indiában már 400 körül volt esetleg csillagászkodás…

QutbMinar-13 

Megbámultuk jól a magas tornyot, oszlopot, a romokat és megint pár sztárfotót ellőttek velünk a helyiek, így kerek volt ez a délutáni látványosság is. A felhők viszont gyülekeztek az égen és a repülőt is el kellett érni, indulni kellett. Átvergődtünk a hétfői csúcsforgalmon, elbúcsúztunk a sofőrtől és megnyugodtunk, amikor mondta, hogy csak másnap hajnalban indul vissza Jaipur felé. Talán az éjjel kialudta magát és saját tempójában visszaért szerencsésen.

QutbMinar-32

Mi pedig kicsit elszédültünk, mert Delhi reptere olyan, mint egy igazi repülőtér (még Costa is volt, ahol jól bezabáltunk mindenféle finomsággal). Mire repülőre ültünk a vihar is kitombolta magát, már távolodott, ezért a gép simán felszállt és hazarepített minket Chennai kis szutykos repterére…

QutbMinar-15

Több fotót a kép alatt találsz, ha érdekel :)

Kapcsolódások:

Qutb Minar (épületek) – majd a wiki megmondja (HU)

Qutb Minar – majd a wiki megmondja (HU)

Qutb Minar – majd a wiki megmondja (EN)

 

 

Babu II.

Először is nagyon frusztráló érzés volt valakit foglalkoztatni, de egyben függeni is tőle egy kicsit. Nem vagyunk mi főnök típusok, akik kiosztják vagy megfélemlítik az embereket. Pedig itt lehet, hogy pont azt kellett volna csinálni. Sajnos nem volt egyszerű Babuval együttműködni, de hát nem akartuk lecserélni, elküldeni, sőt még referenciát is adtunk neki.

Miért nem volt egyszerű?

Hát…

Volt olyan, hogy késett, nem keveset (különösen reptéri fuvarnál volt ez idegesítő. Amikor nem késve jött az autó, akkor nem ő jött értünk hehehe). A vége felé már 15-20 perccel korábbra hívtuk, hogy akkorra ott legyen, amikor kellene indulni ténylegesen.

Volt olyan, hogy nem is jött (pl. Tib amerikai ott ragadása alkalmából Babu bizony engem nem akart fuvarozni, mert a sir elutazott, ezért én maradjak otthon, vagy nem is tudom, mi járt akkor a fejében).

Olyan is volt, hogy közölte, most mást küld maga helyett. Mert érted, a sofőrnek is van egy sofőrje, vagy mi???

Hosszúhétvégén voltunk valahol, ő is pihenhetett otthon 3 napot. Nem tudjuk, mit csinált, de a reptérre már mást küldött maga helyett. Ha én nem kérdezek rá sms-ben, hogy ugye jön, akkor nem tudom, hogy mikor tudjuk meg, hogy ne őt keressük a kijáratnál a sok indián barna arc között.

És ezért még fizetned is kellett havonta nem keveset (nem, nem, Tib cége egy fillért sem fizetett az itteni költségekből, egy garast sem).

Azért Babu alapvetően nem volt rossz gyerek, azt hiszem, csak fiatal és gyakorlatlan.

Elmondása szerint 26 éves és 2012-ben elveszi a nagybácsikájának a lányát (tehát az unokatestvérét, ahogy erről írtam is annak idején az esküvős bejegyzésben).

Kedves, egész jóképű srác (szerintem) (néha megborotválkozott és hajat is vágatott, ilyenkor édesanyjára hivatkozott, hogy ő hajtotta el a fodrászhoz és nagyon mosolyogott, marhára zavarban volt, hogy észrevettük a változást és még meg is jegyeztük).

A keze mindig tiszta volt, a körmei ápoltak és hordott atlétát az ing vagy a ingpóló alá (ez is nagyon jó pont), öltözéke is tiszta, rendes volt.

Egy tetkója is volt, ja nem ezt nem így kell mondani, mert GOD (Isten) miatt volt valami a jobb belső karjára tetoválva és a piros pötty is mindig ott volt GOD miatt a homlokán csakhogy:

Babu nem beszélt angolul, illetve valami nagyon picit.

Babu nem volt a pontosság példaképe, de lelkes volt és nem akartuk elhajtani, pedig annyiszor, de annyiszor agyforrva sikítottam, hogy most, ha  megérkezik elküldöm a franca (itt nem ezt mondtam, de hát ugye, nem írunk csúnyát), de aztán megjött és vigyorgott és mint egy nagy gyerek, nem tudtunk haragudni rá.

Állítólag rendőr volt korábban (ezt Erika sofőrje mesélte Erikának, aki meg elmesélte nekem hehehe). Vajon miért hagyta ott 26 évesen az állami állást?

kep1

Babu állandóan a telefonon lógott. Volt olyan is, hogy 2 telefonnal matatott, mindig Nokia (ez jó pont). Néha használt fülhallgatós megoldást, de általában csak a normál fülhöz tartós és beszélős módszerrel száguldott velünk.

telefon

Nem ismerte a várost, nagyon nem! Még jó, hogy eleinte Erika sofőrjét felhívhattam az én telefonomon (az én költségemre), hogy Babu beszélje le Jánossal, merre is van az arra. Mondjuk, ahol egyszer már volt, oda vissza tudott vinni (még jó, oda már én is eltaláltam volna, ha egyszer volán mögé ülhettem volna höööö).

Később, mikor már nem volt János, akkor valami ismerőst hívogatott, hogy útbaigazítást kapjon  és eltaláljunk oda, ahova menni szeretnék. Igaz, így is volt párszor, amikor máshol kötöttünk ki, mint amit mondtunk neki, de még így sem hajtottam el a az a…dombra!

Alapvetően én nem sokat utazgattam Babuval, mert hétköznap nem akartam a kilométereket tekerni az autóba, néha a szükséges bevásárlásokat elintéztem és ennyi. Meg a szombati kirándulások alkalmából találkoztam vele és éltem át az élményeket.

Hogy mit csinált akkor napközben? Semmit, azt amit a többi sofőr, várta  míg a sir befejezi a munkát az irodában.

var

pondicherry-i kirándulás alkalmával vár ránk az árnyékban

Reggel felvette Tibet 8 körül vagy ahogy éppen érkezett (néha koccanás, durrdefekt vagy akármikre való hivatkozásokkal). Egyszer próbált édesanyjára hivatkozni, de mivel nagyon szívtelen módon a fülem mellett engedtem el a mondatát, onnét kezdve közlekedési gondokra hivatkozva késett csak (hallottam olyan sofőrről, akinek édesanyja, testvére, akárkije 14x került kórházba és legalább 3x meghalt már).

De vissza a napi programjához. Tib kiszállt az autóból az irodánál és Babu utána beállt az épület mögé és várt reá. Ült, állt, mászkált, aludt, akármit csinált abban a 8-9-10 órában, míg Tib munkáját végezte. Volt neki a kocsiban egy dvd lejátszó is beszerelve, szóval bandázott a többi sofőrrel és filmeket néztek várakozás közben. De Tib többször is mondta neki, nem muszáj ott várni rá, intézheti dolgait is (néha elment, néha nem).

ganesh

Ilyenkor használhattam volna az autót, de feleslegesen nem szeretek utazgatni, csak azért, hogy foglalkoztassam Babut.

Amúgy jófej srác lehet, ha magánemberként nézek rá. Talált egy szép fekete kutyát az egyik szombati városban mászkálásunk alkalmából és elvitte az apósjelöltjének (nagybácsi). És akkor kiderült, hogy van neki is egy 101 kiskutyája, 3 éves Dalmatája, Alex. Bár minket nem kérdezett meg, hogy beültetheti-e az autóba hozzánk az utcáról csak úgy összeszedett, ki tudja, milyen kutyust. Úgy is azt mondjuk, hogy igen, csak az elv, az azért megkívánta volna, nem?!

julie2

julie4

Kicsit érdektelen (vagy hogy mondják ezt?) volt, mert semmi sem érdekelte.

Egyszer rávettük, hogy jöjjön velünk be az egyik kiállításra, természetesen mi fizettük a belépőjét. Volt ott halom szép autó is, de azt mondta, nem érdeklik az autók. Kérdeztem, mi érdekli? Azt felelte az állatok. Na, legalább valami, ezt mondjuk tudtuk is a kutyamentős akció után. Ja, meg hetente egyszer krikettezni is jár(t).

Behívtuk, mert gondoltuk, jobb a légkondis épületben mászkálni, mint a forróságban várni ránk az autónál. Hát majdnem meghalt amíg körbejártuk a BNV-szerűséget. A végén még le is kellett ülnie, mert a talpa begörcsölt

bnv

Kanchipuram egyik templomába sem bírtuk behívni, pedig nagyon vallásosnak tűnik, az autó rendesen fel van Ganesh szobrokkal szerelve, inkább leült és mit csinált? Telefonálgatott :) (ez lehetett volna egy 3 pontos kérdés, csak hát nem vagyok internetközelben, hogy a helyes megfejtéseket jutalmazzam).

Kanchipuram 346

Egyszer az is  kiderült, hogy van egy csudi autója, azért csak érdekli valamennyire az autó, mert szép kocsit választott (ha tényleg az övé). Tata indigo (valami ilyesmi, mint a képen a hivatkozás alatt) fűteni is tud a kocsi (itt még nem láttunk olyat, amiben lett volna fűtés), légkondi, elektromos ablakok, csudi szép. Mondjuk, én csak a tetőről láttam, mert egyik este azzal ment Tibért és utána lemosta az udvarban, mi meg pont a tetőn mászkáltunk éppen és akkor láttam (nem röhög, szoktunk a tetőn mászkálni, mert onnét jó a kilátás).

Hát így teltek napjaink Babuval, azért hiányozni fog :)

Ja, a legfontosabbat meg majdnem elfelejtettem. Azt leszámítva, hogy előzés közben nem vált vissza (eddig egy sofőrnél láttam csak a visszaváltást itt Indiában) NAGYON JÓL VEZETETT A MI BABUNK! Használta az indexet, na jó, nem mindig, de azért többször, mint a többiek, a dudát pedig valamivel kevesebbszer az átlagnál – és ez nekünk pont megfelelt.

Köszönjük neki, hogy vigyázott ránk az utakon! :)

Pondicherry 151

Visszatekintve, azért azt mondhatom: én jókat mosolyogtam rajta, amikor éppen nem akartam megölni, Tib meg a maga nyugodtságával tudta kezelni a dolgokat.

Önjáró bejegyzés, köszönjük, hogy itt jártál és hozzászóltál, amint lehetőségem lesz, megválaszolom  soraid. Szép napokat!

Babu

Hogy pontosan mi is Babu neve, nem tudjuk. Az elején elhadarta, aztán még háromszor megkértük, hogy mondja el, de nem bírtuk felfogni. Így csak a becenevével vagyunk képben. Igaz, egymás között Lolkának hívtuk, mert valahogy kellett róla beszélni úgy is, hogy ne mindig jöjjön rá, hogy őt emlegetjük.

Hogy ki ő?

Babu a mi sofőrünk, aki messziföldi tartózkodásunk nagyobbik részében próbált furikázni minket városon belül vagy  1-1 szombati kirándulás alkalmából városon kívül is.

A márciusi kaotikus állapotokról nem mesélek, ott volt néhány más sofőr is, de velük én nem nagyon találkoztam, Tib meg jó politikusként nem mond se jót, se rosszat róluk.

Na, szóval:

Eddig erről még nem meséltem, de valóban volt sofőrünk, mert másképpen megoldhatatlan lett volna Tib munkába járása. Ok, járhatott volna busszal is, mert nem lett volna sokkal lassúbb, de azért kényes európaiként az sem lett volna annyira egyszerű helyzet 35 fokban és nagy páratartalomban.

Tehát nem autót tartottunk fel, nem annak a költségeit fizettük havonta (benzin, adók, biztosítás), hanem egy sofőrszolgálattal kötött szerződés (bár ezt a szerződést a mai napig nem láttuk) alapján heti 6 nap Babu jött értünk és vitt ide-oda-amoda már amikor jött.

Azért nem volt annyira egyszerű, mint ahogy azt kimondani vagy leírni, esetleg elgondolni lehet, hogy SOFŐRünk van/volt.

Hogy miért is nem? Holnap megtudod…

Önjáró bejegyzés, köszönjük, hogy itt jártál és hozzászóltál, amint lehetőségem lesz, megválaszolom  soraid. Szép napokat!

Taj Mahal

Jól elaludtuk a spanyol – holland mérkőzést, egyszerűen nem tudtuk megvárni, hosszú, mozgalmas napok voltak mögöttünk. Sajnos az időeltolódás miatt az éjfél előtt 10 perccel kezdődő mérkőzések valahogy kiestek a látókörünkből, pedig nem vagyunk koránfekvő népség (általában). Hétfő reggel az volt az első, hogy a BBC-t bekapcsoltam és megnéztem a főhírt benne! Éljen, spanyoloknál a kupa!!!

Gyors reggeli után már indultunk is a fő-fő-fő attrakcióhoz, mert ugye, hogy is lehetne eltölteni Indiában bármennyi időt is, anélkül, hogy ne nézzük meg a Taj Mahal csodás épületét!?

A parkolóban itt is jól lecsaptak ránk a vegyünk ezt – vegyünk azt fickók. Az is ki van ám találva, hogy üzlet legyen abból is, hogy juthat el az emberfia-lánya a kijelölt parkolótól a kapuig. Nem kevesen akarták, hogy velük gördüljünk el a bejáratig. Végül egy lovas-hintót (szekeret, kocsit) fogadtunk fel, de az önkéntes idegenvezetőkből ismét nem kértünk. Ez leginkább időhiány miatt volt fontos, mert a magunk tempójában akartunk haladni, még hátra volt egy mutatvány Delhi külvárosában és a repülőt is el kellett érni…

Így hát gonosz, kényes európaiként nem fizettünk plusz idegenvezetőért, amit persze az orrunk alá is dörgöltek, hogy ilyen drága jegyet képesek vagyunk kifizetni, de vezetőt meg nem akarunk még pár rúpiáért?! A jegyért 750 rúpiát kellet fizetni fehér, kényes európaiként, a helyiek jegyárát nem néztük most kivételesen, de általában  250 aránylik a 20 vagy 10 rúpiához típus volt a különbség (ami ellen nincs is kifogásunk, mert tényleg nagy szegénység van, csak ne akarják megmondani, hogy még mire költsük a pénzünket).

TajMahal-9

Szóval, ültünk a szekéren, megálltunk jegyet venni, kaptunk hozzá cipőborítót és egy üveg ivóvizet, és már készen is álltunk a bebocsátásra. Ami nem volt annyira egyszerű, mert a kapuban teljes motozás volt, de annyira, hogy Kivi mini, becsomagolt szívószálja fennakadt a táskaellenőrzésen, B 3lábát (állványka a  fotógéphez)  el is vették rögvest az őrök, ami eléggé szájízromboló hatást gyakorolt ránk, pedig méretét tekintve kb. 15 cm sem volt. Ami marhára bosszantott minket, mivel volt pofám és az utánunk érkező, hatalmas fotóstáskát cipelő indiánt megkérdeztem és neki bezzeg nem vették el az állványát, sőt még ugye legalább tizedannyit sem fizetett a belépőért. Itt nem kicsit voltunk morcosak és felháborodottak, főleg, hogy kiírva sehol sem volt, hogy nem lehet bevinni egy mini tripodot (általában nem szeretjük a problémás ügyfeleket a reptereken sem, mert megérhető a szabályzat, de itt azt hiszem csak kekeckedésről volt szó).

Mindegy, bejutottunk és próbáltunk nem puffogni tovább.

TajMahal-10

A látvány mondjuk magáért beszélt, tényleg kitett magáért ez a szerelmetes Jahan sah, hogy legkedvesebb feleségének (Mumtaz Mahal) tett ígéretét megtartsa. Bár Tib szerint azért ezeket a régi indiánokat (is) érdemes lett volna valami pszichológiai teszt alá bevetni, mert amit műveltek, az azért eléggé nonszensz (persze, nem csak indiai uralkodókról beszélünk most, mindenhol vannak kicsit fura fazonok). Azért valljuk be, hogy meggyilkoltatni az építész feleségét azért, hogy az építész átérezze az asszonyka elvesztésével Jahan sah fájdalmának súlyát, azért az elégggggééé morbid (nem csak ő csinált ilyet, most itt őt említjük, mert Indiában vagyunk).

Megnéztük a csudi kifelé dőlő tornyokat, amik a szemben lévő épület kapujából pont olyanok, mintha valójában párhuzamosak lennének. Ezt úgy tudom elmondani, hogy ha két párhuzamost nézel, azok egy idő után kicsit közelednek, sőt elég messziről még talán össze is érnek. Na, ezek a tornyok, meg pont úgy állnak, hogy ne lásdt azt a párhuzamos közeledést (perspektíva).

 

TajMahal-19

Bementünk a mauzóleumba is, a mecsetet sem hagytuk ki, de nem, nem készítettünk a márványpadnál ülve fotót, mert mindenkinek, a világon mindenkinek, aki a Taj Mahal előtt fényképezteti magát van egy ilyen képe, nekünk ne legyen. Mert mi ilyen renitensek vagyunk.

TajMahal-31

Viszont megnéztük az oldalsó épületben lévő kis múzeumot, ahova szerintem a látogatók 15 %-a sem néz el (főleg, hogy külön pár fillért még fizetni kell érte). És elindultunk visszafelé az autóhoz, hogy csomagjainkat a szállodából felvegyük és újra az “ismerem én az utat, csukott szemmel” is típusú életérzés tartson minket picit rettegésben.

Nem hagytuk most annyiban, igyekeztünk Tibet ellátni mindenféle kérdésekkel, hogy a sofőr figyelmét az úton tartsa, de így is sikerült pár remek fotót készítenem a visszapillantóban…

TajMahal-82 Taj Mahal körüli kattogtatott pillanatokért a csukott szemű sofőrre klikkelés után juthatsz (ha el nem felejtettem kikapcsolni a nem nyilvános gombot az albumban)

 

Kapcsolódások:
Taj Mahal – majd a wiki megmondja (HU)

geographic.hu (Taj Mahal) (HU)

 

Hogy én mennyire kivagyok attól, ha úgy látom leírva, hogy Tádzs Máhal, pfu, elmondani sem tudom…

Agra Fort

Fatehpur Sikri-től már tényleg nem volt messze Agra. Szerencsésen megérkeztünk, a szállást is elfoglaltuk és gyors frissülés után már indultunk is felfedezni az erődöt.

AgraFort-1 igen, jól látod, az ottttt a nő kezében egy kisgyerkőc

Éppen csak beültünk a szállodánál az autóba az eső is megérkezett, de nem adtuk fel, ez nem is kérdés. Igaz, mindenünk vizes lett két pillanat alatt, ahogy kiszálltunk a kocsiból a Vörös Erődnél, pedig még esernyőnk is volt, sőt egyet a sofőrtől is kaptunk, de egy igazi felhőszakadás ellen nem sokat lehet tenni(még Indiában sem). És melegben egy kis eső, mit számít?

AgraFort-4

A  Vörös Erőd a Yamuna folyó partján áll és Akbar  (igen, a Fatehpur Sikri-t is építő Akbar) építtette vörös homokkőből meg mindenféle csudi márványból, szépséges díszítéssel tarkítva 1565-1573 között. Aurangzeb ide zárta el apját  Jahan sahot élete utolsó néhány évére, talán mert túl sokat költött a családi vagyonból a Taj Mahal-ra. A valódi ok valami mogulok közti viszálykodás, meg uralkodási nézeteltérés volt és családi veszekedés (részletek itt).

 Yamuna folyó

Persze, minket minden lenyűgözött, akármit is láttunk. Leginkább az erőddel átellenben álló nagy márvány hodály…:)

Elképesztő, hogy mennyi pénz volt itt régen. Valószínűleg most is sok pénz van az országban, csak nem arra költik, amire kellene.

Szóval, mi tátottuk a szánkat rendesen az erődöt körbejárva, a helyiek (indiaiak) meg tátották a szájukat, minket körbejárva. Megint készült néhány sztárfotó Kiviről, B-ről és rólam is idegenek társaságában, ki tudja, hol lesznek ezek a képek felhasználva. Mindenesetre mindenki nagyon vidám volt és mi is örültük ennek :)

AgraFort-80 

Mire benéztünk mindenhova, ahova csak bírtunk, már nem esett, ezért megkértük a sofőrt, hogy vigyen fel minket a helyi plázáig (nem röhög, van ilyen Agra városában, több is) és utána térjen pihenőre, mi majd hazasétálunk. Furán nézett, hogy plázázni akarunk, de sötétedés után már úgy sem nagyon lehetett mit látni, főleg, hogy a nevezetességek általában napnyugtával bezárnak.

Így a vasárnap esti vacsoránkat a helyi McDonald’s vegetáriánus és csirkés szendvicseivel ünnepeltük, majd kicsit még ismerkedtünk a helyi plázaélettel, de a holland-spanyol mérkőzést már nem bírtuk ébren megvárni…

Én igyekszem mindenhol (a világon mindenhol) kipróbálni a helyi mekit, mert igen is érdekes felhozatallal lehet találkozni. És a Big Mac Index úgy is a meki árai épül (részletek itt pl.)

 

Agra Fort

Több fotót képre kattintva találsz

Kapcsolódások:

Agra – majd a wiki megmondja (HU)

A vörös erőd – majd a wiki megmondja (HU)

Mogul Birodalom – majd a wiki megmondja (HU)

Big Mac Index. (HU)

Fatehpur Sikri

Vasárnap megint csak korán kellett kelni és indulni, de akkor kivételesen a sofőr volt az, aki kicsit eltolta az indulás időpontját. Mindegy, tudtunk várni rá és addig felfedezhettük a panziós család apró kertjét is.

Miután befészkeltük magunkat az autóba, a csomagok is a helyükre kerültek, elindultunk Fatehpur Sikri felé, ami nagyjából 5 órás utazásra van. Ezzel csak az a gond, hogy valóban hosszú volt az út, de nem azért, mert messze volt (200 km nagyjából), hanem mert nem mennek az autók itt messziföldön még az autópálya(szerűségen) sem gyorsabban 80-90 km/h sebességnél (de volt, amikor 40-50 volt az a sebesség). Ami mondjuk nem is baj, abban az esetben, ha a sofőr csukott szemmel is ismeri az utat, akarom mondani csukott szemmel vezet.

Én vettem észre, mert én ültem hátul (3. sor) abban a szögben, ahonnét a visszapillantóban pont látni lehetett a sofőr szemeit. Még szerencse, hogy éppen az egyik szünet előtt nem sokkal, mert kicsit le tudtam nyugodni, mielőtt visszaültünk az út további részére az autóba. Mert nem a meghalással van a baj, hanem azzal, hogy láttam, hogy meghalhatunk, mert csukva van a szeme.

Persze, kiderült, Tib, aki az anyósülésen ült, már korábban észrevette, hogy a sofőrünk elbóbiskol néha-néha, és meg is kérdezte tőle, hogy álljunk-e meg szünetre, de aztán valahogy nem folytatták a dolog megvitatását.

Fathepur_Sikri-7

Mindegy, megálltunk, ettünk, ittunk, tisztálkodtunk és próbáltuk rábeszélni Tibet, ha már ott ül mellette, akkor igyekezzen beszélgetni vele, mert azért az megnyugtatóbb lenne, ha ébren tudná tartani. Sajnos Tib nem egy beszédes alkat, de azért szerencsésen megérkeztünk  Fatehpur Sikri környékére és biztosítottuk a sofőrt, hogy most tud 1-2 órát nyugodtan pihenni, mert addig biztos nézelődünk majd.

Fathepur_Sikri-13

Amint kiszálltunk az autóból, rögtönk ránk is ugrottak a kisfiúk, hogy ezt vegyünk meg, azt vegyünk, meg a tuk-tuk sofőrök és a buszhoz iránytó népek is. Elég nehéz volt a döntés, hogy a parkolóból melyikkel is menjük fel a bejáratig, de döntenünk kellett, mert addig nem hagytak nyugton minket.

Tuk-tuk lett belőle, mert B és Kivi még korábban nem utaztak ilyennel, ezért hát azzal indultunk volna fel, ha utunkat nem állják a helyi önkéntes idegenvezetők. Mindenáron körbe akartak vezetni minket Fatehpur Sikri falain belül pár rúpiáért cserébe. De mi nem akartunk vezetőt, mert azzal más tempóban lehet halad, mást mutat meg és mi különben is jól elvagyunk egyedül. Persze, ezt megkaptuk a belépő megvásárlása után is, hogy ha már ennyi pénzt fizettünk jegyre, akkor miért nem tudunk még egy keveset áldozni a körbevezetésre is?! Mindegy, gonosz népek vagyunk mi, ezért magunk indultunk neki felfedezni a dolgokat.

Fathepur_Sikri-21

Fatehpur Sikri 1571 és 1586 között épült és fővárosa is volt 14 évig a Mogul Birodalomnak. Az iszlám és a hindu építészeti stílust alkalmazta Akbar ennél az építkezésnél is.

Ma már csak múzeumváros egyesek szerint szellemváros (meg UNESCO világörökség része is), ami elég népszerű, mert a nagy melegben is jöttek  a népek és próbálták megismerni a múlt egy darabkáját.

Fathepur_Sikri-34

Mi is jól körbejártuk, felmentünk és bementünk mindenhova, ahova csak tudtunk, de voltak olyan részek, ahol képtelenek voltuk megmaradni, mert addig ismeretlen szaggal találtuk szembe magunkat. Nem tudtuk, hogy denevérpisi és galambszar (kisállatok ürüléke stb)  keveréke a meleggel, vagy valami ezermillió éve rohadó kishullák szaga, de eléggé kellemetlen volt és gyomorfogató is. Ilyet még egyikünk sem érzett korábban, sehol…

Fathepur_Sikri-26

Kifelé jövet megint elkaptak a kiskölkök, és leginkább a belépőjegyek után érdeklődtek, hogy megkaphatnák-e?! Igazából nem tudták elmagyarázni, hogy miért kell nekik, de nagyon erőszakosan és elszántan a belépőjegyeket akarták megszerezni. Egyet adtunk nekik, nem tudom, hogy miért is nem adtuk nekik a többit is, de akkor nem voltunk olyan hangulatban. Most így visszagondolva már sajnálom, hogy nem adtuk nekik mindet, de hát ha elmagyarázzák, hogy pontosan miért is kell nekik annyira a mi jegyünk, akkor talán megértjük és könnyebben megválunk azoktól a jegyektől.

Visszavitt minket a tuk-tuk a parkolóba és már indultunk is tovább. Mivel nem sokat kellett menni egyenes, unalmas útszakaszon, nem aggódtam annyira az elalvó sofőr miatt és jó érzés volt tudni, hogy olyan sofőrünk van, aki csukott szemmel is ismeri a környéket

      Fathepur_Sikri-54

a kép mögött találsz még képeket a kirándulásról

Kapcsolódások:

Fatehpur Sikri – majd a wiki megmondja (EN)

 

City Palace

Juj, már mindjárt vége a második napnak! Igaz, az első elment a sok fel- meg leszállással, és egy kevéske városnézéssel. De ez a második nap egészen élménydús volt. Szelek Palotája, Amber Fort, Jantar Mantar, most még egy kis csudi palota van már csak vissza és vége is a szombatnak!

citypalace-8

A City Palace a XVIII. századtól Jaipur uralkodóinak székhelye, egy része ma már látogatható (mint City Palace Múzeum).

Itt találjuk meg (alvó őrök társaságában) azt a 2 ezüst óriáskorsót (Silver Jar), amiben II. Madho Singh Gangesz-vizet vitt magával Londonba (1901) mert mindig jól jön egy kis Gangesz-víz, ha van kéznél, ugye!?

   citypalace-43

Ezek a méretes edények még a rekordok könyvébe is belekerültek, mint a világ legnagyobb ezüst tárgyai.

Próbáltuk jól körbejárni a területet, de valahogy a meleg  nagyon ellenünk volt és ismételten bemenekültünk egy kis pihenésre a (palota)múzeum kávézójába.

Mindenki rajtam röhögött (Tib, B és Kivi is) mert a rendelt itókám úgy nézett ki, mint amit még a múlt(előtti) századból felejtettek volna itt. A társaság azon mulatozott, hogy mennyire örülhet a személyzet, hogy végre valaki megitta már a leltárban mindig gondot okozó, évezredet óta bontásra váró Pepsit.

Szerintem a többi asztalhoz sem mai formájú palackok kerültek, de hát úgy voltam vele, nem akarom kedvüket szegni.

citypalace-14

Kávézás és kacagás után még bejártuk a City Palace többi részét is, megnéztük a házon belüli árusokat és felfedeztünk egy kupac friss kismacskát is.

Jártunk egyet a városban és kértük a sofőrt, hogy vigyen el minket valami piacra, mert még szeretnénk árut tapogatni. Mindenáron lebeszélt minket az utcai árusokról, de ahova elvitt (gondolom részesedése cseppent volna) semmi olyan nem volt, amit szerettünk volna még venni.  Így rábeszéltük, hogy vigyen csak minket vissza a sima, egyszerű pólóárushoz, mert ott van az, amit mi akarunk.

citypalace-18

Miután végigtapogattuk kedvünkre a  sok csudi pólót  már véget is ért a nap. Kicsit mászkáltunk még a tetőn, aztán befalatoztuk a finom vacsorát és eltettük magunkat másnapra.

citypalace-44 

A képre kattintva további fotókat találsz.

 

Kapcsolódások:

City Palace – majd a wiki megmondja (EN)

II Madho Singh – majd a wiki megmondja (EN)

Jantar Mantar

Az erődben a sütis-kávés felfrissülés után még kicsit hadakozni kellett a helyi árusokkal, ami eléggé szomorúságosnak tűnt nekem (legalábbis).

Kínálgatták portékáikat, még árat is mondtak rá, aztán próbálták mindenáron rámtukmálni azt, amit amúgy sem akartam volna megvenni (még ha ingyen adják sem, mert nem). De szomorú volt, mert mire az autóhoz értünk pl. az 1200 rúpiás akármi már 150 rúpiáért is jöhetett volna velem. Nem hagytak békén, pedig egy szót sem szóltam, csak annyit, hogy nem, nem szeretnék ilyet, de az alkudozás az árus részéről egészen az autóig tartott. Még az ablakon is bemutatott, hogy 150-ért már az enyém lehet…

Én megértem, hogy el kell tartani a családot, meg hogy szegénység van, de az ilyen jellegű rámászást meg nagyon nem szeretem :(

JantarMantar-3

Kicsit még sétáltunk a városban és 1 órát a szállodában is pihentünk, hogy erőre kapva a nap hátralévő részét is a szikrázó nap alatt hőgutát kapva töltsük.

JantarMantar-7

A délutáni városnézést Jaipur csillagvizsgálójában kezdtük, amit 1727 és 1734 között II. Jai Singh Maharajah  építtetett.  Van még másik négy ilyen csillagvizsgáló Indiában, mert nagy hódolója volt a csillagvizsgálásnak :)

Kicsit ugyan futurisztikusnak néz ki az egész, Tib szerint akár beillene még a Star Trek-be is.

A maharadzsa azt gondolta, minél nagyobbak a műszerek, annál pontosabban lehet mérni velük. És valóban így is van, mert 20 másodperces pontossággal tudjuk az időt megállapítani a napórájával. Ez a makettje ni, a nagy valahogy nem fért el egy képen sem :)

JantarMantar-20

 JantarMantar-36

Egy kevés időt eltöltöttünk itt is, jól megfőttünk, de még mindig nem volt vége a napnak, mert célba vettük a szomszédos épületet; erről majd hamarost mesélek, addig nézegessétek T. Olvasók a Jantar Mantar képeit itt . 

 

 

Kapcsolódások:

Jantar Mantar – majd a wiki megmondja (EN)

jantarmantar.org (EN)