kasztrendszer kategória bejegyzései

Tudtad? – XIV.

Na, ez a bejegyzés kicsit későre lett tervezve, már egy ideje meg szerettem volna írni, de mindig tologattam, tologattam.

Most pedig már azt hiszem, hogy lekéstem a hírértéket rendesen. Nézelődtem az alaphírrel kapcsolatban az interneten és mire bukkanok? Hát arra, hogy Meire Kumar éppen az elmúlt hetekben látogatott Magyarországra (fát is ültetett a Tagore-sétányon)…

Gondolom, akkor ezt, amit most írok, már mindenki tudja és nem is annyira érdekesség nektek, de azért leírom, ha már a tervben volt, hogy írok erről is (nyösssz).

Szóval: tudtátok, hogy egy érinthetetlen, aki ráadásul nő bekerült az indiai parlamentbe?

Az indiai parlament alsóházának (Lok Szabha)  elnökévé választották Meira Kumart, aki származását tekintve az indiai kasztrendszeren kívül rekedt, legalsóbb társadalmi rétegből, az érinthetetlenek (dalitok) köréből származik. Kinevezésével a most tavasszal megválasztott kormány a társadalmi egyenlőség melletti elkötelezettségét kívánja hangsúlyozni..

Forrás:kitekintő.hu

Mondjuk, számomra teljesen mindegy volt mindig is, hogy kék-zöld-sárga-fehér vagy éppen fekete-e az ember bőrszíne, a fiúkat vagy a lányokat szereti-e.  Az sem igazán érdekelt sosem, hogy ki milyen iskolát végzett vagy honnét indult el és az is teljesen mindegy számomra, hogy a barátaim (rokonaim) éppen mivel keresik a kenyerüket (vécét takarítanak vagy agysebészként töltik napjaikat).

Itt Indiában még ma is mereven (bár azt mondják, már nem annyira mereven) ragaszkodnak a kasztrendszerhez, ami többek szerint is gátolja a gazdasági fejlődését az országnak.

Tény, hogy marhára fontosnak tartják, hogy ki melyik kasztból származik és ez nekem marhára nem is tetszik. Voltunk kirándulni és Tib kollégája, nekem kicsit ellenszenves módon hangoztatta a sofőr előtt is, hogy ő márpedig a legfelsőbb kasztból származik (bakker, nem attól leszel emberebb, hogy honnét jössz, hogy mi a származásod! Van nekem többdiplomás nagyon tahó ismerősöm is, aki kikészíti a körülötte élőket és van általános iskolát be nem fejezett, tündér, kedves, a világ felé nyitott és művelt barátném is). Mit számít a származás? Mit számít a papír? (a barátsághoz vagy akár az élethez is)

A kasztrendszer merev társadalmi berendezkedés, amiből nem lehet kilépni. Azt hirdeti, hogy az emberek egyenlőtlennek születtek, és hogy vannak, akik születésüknél fogva tisztátalanok. Hogy az emberek kitaszítandók olyan vétkekért, amiket öntudatlanul, vagy súlyos betegen, saját életük megmentésének érdekében követtek el (például európaiaktól kaptak enni). Hogy teljesen hiábavaló a kitaszítottság ellen küzdeni…

Forrás:wikipedia.org

Tudom, hogy ez annyira más kultúra, hogy az ember ezt átlássa, megértse, de akkor is elszomorító tény, hogy így bánnak egymással, embertársaikkal itt.

 

A vécétisztítás a szolgálóknál kényes kérdés. Amellett, hogy felbérelsz valakit a takarításra/főzésre/gyerekvigyázásra/kertészkedésre/ bérelned kell valakit a vécétisztításra is, akit a hátsó ajtón engedsz be a házadba. Nem marad teára, nem csinál mást, csak vécét pucol. Ez a degradáló feladat elvégzése az érinthetetlenek részére van fenntartva…

forrás: CultureShock! fordította: mi

 

Kapcsolódások:

Érinthetetlen nő a parlament elnöke (HU)

Meira Kumar fát ültet a Tagore-sétányon  (HU)

Kasztrendszer a hinduizmusban – majd a wiki megmondja (HU)

mult-kor.hu (HU)

Reklámok