bindi címkéhez tartozó bejegyzések

Tudtad? – XII.

Bindi..

Na, erről szerettem volna írni valami érdekeset, de ááááááá akárkit megkérdeztem a környezetemben, azoktól teljesen mást hallottam. Azt meg képtelen voltam összerakni…

A bindi, vagyis a pont hagyományosan a házasság jelképe.

Azt is hallottam, hogy a foglaltság jelét is mutatja. Szóval kislányokon is látható, akiket már szülei eladtak, eljegyeztek.

Meg persze egyre több fiatalon látni, mert divat hordani.

A bindi a hagyományok szerint a házas hindu nők homlokának közepén, a szemöldökökhöz közel, az ún. hatodik csakra helyén elhelyezett festett piros pont (alapanyaga az ún. szindur por). Fekete változata a hajadon lányok homlokát díszíti. Hitük szerint a bindi amellett, hogy családi állapotukat jelzi, távol tartja viselőjétől a gonosz szellemeket is.

Forrás: geographic.hu

Tamil Naduban nagyon sok emberen látjuk. Férfiakon, nőkön, fiatalokon. De egyszerűen képtelen voltam tőlük kideríteni, hogy miért is van rajtuk. Az egyik azt mondja, mert házas, a másik azt mondja, mert “GOD” miatt, a harmadik csak néz rám…aztán a többiek meg még annyit sem értenek a kérdésemből. :(

Kerala államban például a sofőr elmondta, hogy nincs hagyománya a pöttynek. Valóban nagyon kevés emberen láttunk. Igaz, Keralában elég sok keresztény van.

bindi

Szóval, én most teljesen össze vagyok zavarodva, hogy pontosan mi is ez, és miért is hordják. A neten is mindenfélét hordanak össze erről, és még akkor ott van az a Tilaka nevű jel is, amit a test 11 különböző pontjára is fel kell rajzolni, szóval az valami egészen más…

Nehéz, hogy mi nem beszéljük a helyi nyelvet, az itteniek angolja meg ugye olyan, mintha a saját nyelvükön beszélnének, és nem értik, hogy miért nem értjük, de mondjuk ők sem értik, amit kérdezünk.

Netről meg mindenki össze tudja olvasni, amit meg akar tudni erről a pöttyről.

 

Kapcsolódások:

Házassági szokások – Tudtad? – XI.

Freeweb.hu – érdekességek – bindi (HU)

Egy egészen hosszú leírás a bindiről – zona.hu  (HU)

Bindi – majd a wiki megmondja (EN)

Tilaka – majd a wiki megmondja (EN)