érdeksség címkéhez tartozó bejegyzések

Betegségek

Ma, amikor próbáltam szerencsétlenkedni egy kis karácsonyi süti legyártásával (nem, ez nem indiai) az jutott eszembe, hogy nem is írtam, hogy betegeskedtünk-e messziföldön?!

Mindenesetre valamiért, amióta visszajöttünk Indiából, lassan 4 hónapja, most volt először, hogy kinyalakodtam a sütis tálból a tepsibe bele nem került tésztát, pedig már gyártottam több béna sütit az elmúlt hetekben. Korábban ez természetes volt, hogy így teszek, már kiskoromban is az volt a fő attrakciója a sütésnek, hogy a tál és a keverőkanál az enyém lehet még mosogatás előtt :)

Indiában egyszer sem jutott eszembe a zsemlemorzsa-liszt-tojás kombinációt sem lenyalni az ujjaimról, pedig azt is hogy szeretem (így nyersen).

Na, de hogy visszatérjünk a betegeskedéshez, el kell mondjam, szerencsések voltunk, mert fejenként 1,5 alkalomról tudok csak beszámolni, ami szerintem 153 nap alatt nem sok.

Megérkezésünk után semmi bajunk nem volt, viszont, amikor önálló lakásba kerültünk, nekem volt 1-2 napos gyomorbajom, talán Tibnek is.

Tib az egyik hosszú kirándulásról hazaérve (már nem is emlékszik rá melyikről) lett nagyon csúnyán zöld 1 teljes napra! Már kezdtem félni, hogy komolyabb baja van, de végül átfutott rajta tényleg egyetlen nap alatt.

És valamikor nyár közepén volt még nekem egy komolyabb 3-4 napos vécére futkosásos időszakom, ami torokfájással és eltorzult hanggal kezdődött. Akkor viszont én kértem sírva, hogy eszébe ne jusson elvinni itt kórházba, inkább a lakásban szeretnék meghalni….

De aztán rájöttem, ha eszem, nemcsak víz jön belőlem, így szilárd ételt is vettem magamhoz és helyre is rázódtam.

Szóval ez a pár nap volt csupán ilyen kicsit vírusos, kicsit beteges, kicsit ki tudja milyen, míg ott voltunk messziföldön.

Azt hiszem, szerencsések vagyunk/voltunk és sem  a helyi állami egészségügyi ellátási lehetőséget, sem a magánkórházit nem kellett megtapasztalnunk, pedig a vége felé már tényleg nem is figyeltünk annyira oda a dolgokra, mint az elején… Hallottunk érdekes eseteket néhány ismerőstől és ajánlom figyelmébe mindenkinek ezt a fogorvoslási bemutatót is, gyenge idegzetűek ne nézzék meg!!! és ezt most nem viccből mondom!!

A videóhoz tartozó eredeti bejegyzés az indiaindia.blog.hu oldalon olvasható

 

A legrosszabb, hogy talán még nehezebben jöttünk haza, mint ahogy kimentünk, ez azért fájó pont, mert bíztunk benne, hogy veszítünk pár grammmmocskát :)

 

Reklámok

May Day

 

teto2

 

A munka ünnepe (eredetileg, és a volt szocialista országokon kívül mindig is a munkások ünnepe) a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt, minden év május 1-jén tartandó ünnepség, hivatalos állami szabadnap, mely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokat hivatott megünnepelni.

Május 1-je hasonló tartalommal katolikus ünnep is, Munkás Szent József, a munkások védőszentje tiszteletére. (Az ugyanerre a napra eső kereszténység előtti európai pogány ünnepek, mint például a Beltane, vagy a hagyományok, mint a májusfa állítása, más eredetűek és tartalmúak.)  Forrás: wikipedia

 

 noimunka

Unnamalai, építőipari munkás(nő) ezt mondja (a képen nem őt látjuk):

"Sosem hallottam a munka ünnepéről. Azt sem tudtam, hogy május elsején ünneplik. Nekem, ez egy ugyanolyan munkás nap, mint a többi, amikor reggel 8 órától este 6 óráig kint vagyok az építkezésen és nehéz  fizikai munkával keresek 150 rúpiát*.

Remélem, 50 rúpiával többet kapok ezen a napon.

A férjem szívbeteg és az én havi fizetésemből kell fedezni a háztartás összes kiadását.

forrás: The Hindu

villanyasz

Na, akkor egy kicsit osszunk és szorozzunk, ha heti 7 napot dolgozik, mert itt ez sem szokatlan, akkor havi szinten 4.200 rúpiát keres a hölgy, akinek a férje szívbeteg. Ha csak 6 munkanapja van a héten, akkor érthetően pár száz rúpiával kevesebbet visz haza.

Palackozott iható víz (nem ásványvíz) 1 liter az 14 rúpia, bár valószínűleg ők a kútról isznak (ami vagy tiszta, vagy nem, vagy folyik vagy nem, de hát az most más kérdés). Ingyenes védőital? Ismerik-e a fogalmat?

Az építkezésre pont odasüt a nap a munkaidő elejétől és végéig (általában).

És akkor a többi kiadását nem is tudjuk, bár elképzelésünk lehet, hogy milyen helyen lakhatnak szegények ebből a havi keresetből.

szallito

Míg mások a NEMZETKÖZI MUNKA ÜNNEPÉT felvonulással fesztiválozva, bulizva, pihenve, kirándulva (ahogy mi is) és FIZETETT ÜNNEPNAPként élik meg (ok, Amerikában és Kanadában nem, mert, miért nem??), addig itt messziföldön a nők, a férfiak és sajnos a gyermekek egy része is téglát, homokot, zsákot, akármit a fejükön cipelve dolgozzák végig, egy kis extra pár rúpia reményében ezt a napot is!

Otthon most szombatra esik május elseje, van egy így.

A ködösben, alapvetően május elseje munkanap, viszont május elsejét követő hétfő az munkaszüneti nap (minden évben), mert a munka ünnepe, az a munka ünnepe és jár a pihenés, mert  “hivatalos állami szabadnap, mely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokat hivatott megünnepelni.”

asztalos

*150 rúpia kb.600 forint (2 font valamennyi) a napi keresete.

Kapcsolódások:

 

Munka ünnepe – majd a wiki megmondja (HU)

May Day – majd a wiki megmondja (EN)

Paycheck.in – minimálbér Tamil-Nadu (EN)

Bérbarométer.hu (HU)

 

Tudtad? – III.

A nők 99%-a hosszú és fekete hajat hord (visel, növeszt vagy hogy is mondják ezt?).

A megkérdezettek* véleménye szerint (eddig 1 férfiember) azért van majd’ minden nőnek hosszú és fekete haja, mert a férjek ezt szeretik…

Azért vannak kivételek, láttunk az első héten rögtön kettőt is, azóta pedig néha még egyet-egyet, de valóban nem jellemző a helyi nők között a rövid haj.

Kérdés: nekik nincs férjük vagy a férjnek mindegy, hogy milyen a haj, a lényeg az, hogy szeressék egymást, még akkor is, ha általánosságban elrendezett házasságokról beszélünk?! Vagy esetleg vallási-, egészségügyi-, vagy egyéb ok miatt nincs éppen hosszú és fekte haja annak a néhány nőnek?

Viszont a kislányok meg néha (szinte) kopaszok. Tib szerint azért, hogy ne kapjanak hőgutát. Erika mesélt valamit az első hajvágás szertartásáról, de nem egészen pontosan értettük, így most erről én nem tudok mesélni még, de talán idővel kiderül ez is.

haj

 

Mesélni, csak arról az első hajvágásról tudok, amit itt messziföldön követtek el ellenem éltem át. Az eredmény nem lett rossz. Igaz, a fodrászatban a szabadon mászkáló figarók és figarinák nem voltak ugráspozícióban a hajamhoz érés versenyében. Biztos attól féltek, hogy rövid hajat még rövidebbre vágni rossz előjel, vagy szőke, európai nőt érinteni veszélyes. Aztán az amúgy is munkálkodó fiatal és kedves fickó, megmosta, megmasszírozta és szép akkurátusan megkurtította rövidke hajamat. Szerintem nem vágott sokat belőle (nem is volt miből sokat vágni) de Tib szerint egész rövid lett. Miután befejezte a vágást, újra megmasszírozta  azt hiszem, hetente vissza kéne járnom hozzá

Míg a ködösben mindenki ki volt akadva, ha nyírászkodási árakat meghallották (15 fonttól a csillagos ég), itt konkrétan 440 rúpiáért, mostak, masszíroztak, nyisszantottak és masszíroztak egy Schwarzkopf-szalonban!!!!

*még próbálunk kérdezősködni nagyobb körben is (utána olvasni, majd valahol és valami).

Kapcsolódások:

pisilési szokások – Tudtad?- I.

kevert nyelv – Tudtad? – II.

Rosta Erzsébet – A hajviselet