Kochi címkéhez tartozó bejegyzések

Kochi

Este villámlás és mennydörgés volt a kísérője a vacsoránknak, ami kicsit sem szokatlan, mert Kerala államban júniustól van monszun. Igaz, mi május végén voltunk, de az idei év kicsit bolondos és hamarabb érkezett.

Kerala 1286

Az utaskísérő azt mondta, keljünk korán, mert akkor szép napfelkeltét láthatunk. Hát nem keltem korán, mert hallottam az ablakon az esőcseppeket és gondoltam, hogy a napfelkelte az most máshol szép, de nem ott, ahol éppen vagyunk…

Kerala 1353

A napocska kegyes volt hozzánk, mert reggelihez mosolygott nekünk  egyet és csak a kikötés környékén kezdett újra sírni az ég. Kutyafuttában elköszöntünk és megköszöntük a három segítőnknek a hajóút alatti minden jót, és beugrottunk a kiscsónakba, ami kivitt minket az autóhoz.

Nem idegeskedtünk, várt ránk 1,5-2 órás kocsikázás :) Kochi-ig, tudtuk, hogy nem eshet egész nap az eső ha már egyszer nyaralni vagyunk.

Kerala 1369

Mire begurultunk az autóval a zsidónegyedbe, már megint 7ágra sütött a napocs(k)a és nem kicsit izzadtunk le pillanatok alatt az autóból kiszállva.

Külön-külön bementünk megnézni a zsinagógát, mert hisztis európai lévén nem szívesen hagytam a táskámat, útlevelemet, fotómasinkámat, pénztárcámat és minden egyebemet az utcán egy őr felügyelete mellett, mert bevinni nem lehetett. Vesse rám bárki a követ, én hisztis egy dög vagyok, ha az útlevelemről és fotómasinkáról van szó, meg máskor is ezért maradtam a táska mellett és inkább egy könyvesboltban nézelődtem és álltam valami ventilátor alá. :)

Kerala 1376

Próbáltunk nem meghalni a forróságtól, de a Holland Házban is igyekeztünk úgy állni és olvasni az információt, hogy valahol a közelünkben legyen egy ventilátor. De nem csak mi voltunk ennyire bénák, mások is eléggé nehezen viselték a forróságot, fülledtséget az épületben, pedig ők helyieknek néztek ki.

Kerala 1391

A sofőr körbekanyargott velünk a városkán, megmutatta a legrégebbi keresztény templomot és az első postaépületet Indiában. Megállt, hogy kicsit sétálhassunk az Arab-tenger partján és a kikötőt is jól körbejártuk, ahol a kínai halászhálókat láttuk. Hogy ezt használják a halászok, annak az éhes madarak nagyon örülnek, mert ebédkéjük így könnyebben beszerezhető.

Kerala 1410

Láttunk filmforgatást (mondjuk elég sokat látunk ilyet, itt nagy divat ez), ettünk-ittunk finomat és csudi házakat is próbáltam még a reptérre vezető úton fényképezni.

A repülőtéren két dologtól is meglepődtem kicsit, az egyik ütötte a másikat. Kényelmes várótermi fotelek fogadták az utasokat, viszont a vészkijárat mindenhol le volt lakattal zárva.

A gépünk sajnos késéssel indult, de ilyen apróságok nem számítanak, mikor csudi 4 napot tölthettünk Kerala hegyén-völgyén-vizén…

     Kerala 1579 A kirándulás utolsó napjáról a fenti képre kattintva nézhetsz még pár képet meg :)

Kapcsolódások:

mapsofindia.com – synagogue (EN)

Cochin.org- tourism (EN)