víz címkéhez tartozó bejegyzések

Tiszta víz

 

Ísvar felvette a rézkorsót, és elindult az ajtó felé.

-Majd én hozok vizet – ajánlkozott Óm.

A csaphoz ment, ahol egy ősz hajú nő nézte, ahogy a karral babrál, hogy megindítsa a vizet. De nem történt semmi. Belerúgott a kútba, megrázta a kifolyócsövet, de csak pár csepp csurgott belőle.

-Nem tudtad? – kérdezte a nő – Hogy csak reggel van víz!

Óm megfordult, hogy megnézze, ki szólt hozzá. A nő nagyon alacsonynak látszott a kunyhó sötétlő ajtajában állva.

-Csak reggel van víz – ismételte meg.

India, India – Rohinton Mistry (Frodította: Csikós András)

vegyesindia 199

Korábban említettem, hogy mi szerencsések vagyunk Tibbel, mert az áramszolgáltatás szinte akadálytalanul üzemel a lakásban. Leszámítva néhány alkalmat és a nem a mi hibánkból történt számlázási gondokkal kapcsolatos árambeszüntetést.

Akkor most beszéljünk a vízről.

Megint csak azt kell mondanom, mi szerencsések vagyunk, mert víz is elég rendesen érkezik a csapból, amikor megnyitom. Igaz néha elég meleg, na jó, csak langyos, pedig bojler csak a fürdőszobák zuhanyához tartozik. Mosogatni általában ezzel a langyos (néha hideg)vízzel szoktam, nagyon sok mosogatószerrel. Eddig még semmi bajunk nem lett tőle. Túlélhető.

vegyesindia 179

Néha nincs víz, de ez tényleg alig fordult elő a közel 2 hónap alatt. Olyankor kicsit kellemetlen, hogy nem tudjuk a vécét lehúzni vagy a zuhanyzással várnunk kell, de túlélhető.

Viszont a csapból jött vízből nem iszunk (főleg, hogy langyos). Nem használjuk  fogmosásra  (bár én néha elfelejtem és aládugom a fogkefémet). Főzésre sem, de a zöldséget/gyümölcsöt én ezzel mosom le. A ruhákat is rendesen mossa a mosógép, semmi gond nincs vele. Túlélhető

Állítólag, ha megszárad az edényen mosogatás után, akkor már nincs gond vele, csak ne kerüljön cseppfolyós állapotába a szervezetbe. Nem tudom, nem tűnik annyira veszélyesnek, de azért kerüljük a konfliktust.

vegyesindia 188

Viszont a környéken élők nagy többsége lajtos autóról szerzi a vizet, illetve néha a kútra megy hatalmas műanyag vagy más edényekkel, hogy gyűjtsön a családnak vizet.

Mi kényes európaiak palackozott ivóvizet (nem ásványvíz!!) veszünk és azt isszuk, azzal főzünk és azzal is mosunk fogat (amikor nem felejtjük el).

Több cég is szállít házhoz 25 literes ballonokba ivóvizet és ad hozzá egy tartályt is, aminek segítségével folyatni tudjuk a pohárba, edénybe.

Végre nekünk is sikerült beszerezni egy ilyet, mert korábban állandó vízszűkében voltunk (2-3 karton víz pikk-pakk elmegy).viz

Bár valami oknál fogva az első rendelésünk nem volt túl sikeres. Adott volt egy cég és annak a honlapja. Internetes rendelés, várás, várás, majd telefon, hogy merre van a szállítmány. Kiderült, netes rendelés az nem működik, de felírták az adatokat, a rendelést, hozzák… Na, azóta is hozzák!! Lassan 3 hete várom, hogy hozzák, de vagy nem találnak ide, vagy Delhiből jön valaki gyalog, a hátán a vízzel. Mindegy, találtunk másik céget, azok másnapra kihozták. Most van 75 liter víz. Egy időre talán elég lesz :)

Sajnos a kis bódékban élők helyzete nem annyira egyszerű, főleg, hogy a vízszolgáltatás sem üzemel folyamatosan. És meg kell mondani, meleg van! Vízre mindenkinek szüksége van. Edényekbe gyűjtik és abból használnak napközben. Lehet kapni kis zacskóba 5 kortynyit, ami praktikus, de marha szemetes, mert általában eldobják a neylont miután elfogyott belőle a víz :(

 

 Ahogy Sajo is írta 

Víz viszont csak napi 4 órát van (reggel 6-8 között és este 6-8 között, ha jól emlékszem). Ilyenkor jól feltöltik a vödröket és egész nap azt használják. persze olyan is van, hogy egy-egy ilyen vizes  időszak kimarad vagy lerövidül…szóval résen kell lenni.

Te résen tudnál lenni??? Hogy viselnéd a nagy melegben, hogy korlátozott mennyiségben használhatsz vizet?! Túlélhető, minden túlélhető és megszokható, tudom én, de nem egyszerű sajnos erre az élet, egy kicsit sem! :(

 

 viz2