könyv címkéhez tartozó bejegyzések

Könyves

Azért ez érdekes, eddig még egyszer sem bírtam magam rávenni, hogy elolvassak egy könyvet végre angolul. Igen, képes voltam eddig úgy élni itt a ködösben, hogy otthonról hozott, rendelt könyveket olvastam. Elég rendszeresen.

Nem mondhatom azt, hogy ne vettem volna eddig egyet sem angolul, azzal a lelkesedéssel, hogy majd ezt kiolvasom, mert már olvastam magyarul is, szóval, jó lesz nekem. Aztán azzal a lendülettel, ahogy kinyitottam az első oldalon, általában vissza is csuktam a tetejét. Nem, egyszerűen nem bírtam magam rávenni, pedig Joanne Harris-től beszereztem pár olvasmányt, ami otthon nagy kedvencem volt, pl. a Szederbor vagy az Ötnegyed narancs (szerencsére olcsón a charity boltokból), meg Tony Parsons-tól is megvettem a  My Favourite Wife című,  Tib szerint egészen remek könyvet, teljesen újonnan a WHSmith-ben. Persze, hogy remek, mert a többi írását is nagyon szerettem. Paulo Coelho-tól is találtam egy könyvet, a lépcsőházban kitették, hogy akinek kell, elviheti A Zahir-t.

És akkor nem beszélek a számtalan használtan beszerzettről, (Jules Verne: Around the World in Eighty Days, vagy Stephen Clarke: A Year in the Merde és további Merde események) szerencsére némelyik 1 pénz alatti vétel volt. Most már mind szépen kupacban, spárgával átkövetve várja a sorsát, hogy raktárba tegyük majd, ha elindulunk…

Persze, olvastam pár bekezdést, 1-1 érdekesebb fejezetet innét-onnét (is). Ahogy a pár hete megvett Culture Shock-ban is találtam érdekes oldalakat, meg belelapozva, belefeledkeztem, de egyik könyvvel sem ültem még le úgy, hogy, na akkor ezt most kiolvasom, ha vért kell izzadjak, akkor is!!

Most úgy döntöttem, kivételt teszek, illetve megpróbálok tenni, Will Randall: Indian Summer.  Indulunk haza 3 hétre, nettelen leszek, jobban rá tudom venni magam az esti órákban, hogy olvassam.

Persze, ehhez az kell, hogy könyvesbolt felé ne járjak az elkövetkezendő napokban, mert biztos találok valami érdekes könyvet, magyarul… (mondjuk: Bengáli tűz)

Tudni kell kezelni a dolgokat…vagy nem

Miután hétfőn nyöszögtem egy kicsit a vízumos papírokkal kapcsolatban, kikapcsolódásnak elővettem a könyvet nézegetni, olvasgatni. Csak úgy valahol, ahol kinyílik alapon szoktam belelapozni.

Na, erre hol nyílik ki? Annál a fejezetnél, ahol Gita arról ír, hogy milyen nehézkes elintézni az indiai vízumot a torontói nagykövetségen (is). Kicsit bosszankodik, de  szembetalálja magát egy üzenettel:

If you can’t handle this, maybe a trip to India is not for you.

Jó ez az idézet, és amúgy is apróságokon nem szabad bosszankodni, mert akkor lehet, hogy tényleg nem nekünk való az utazás (élet) a messzi, távoli országba, ha már az elején nyöszögünk :)

Kapcsolódások:

Mormozsák

CultureShock – India

Culture Shock!

Gitanjali Kolanad túlélési útmutatója szokásokhoz és etiketthez. (egész jó dolog, ha az ember kicsit töri az angolt, meg lehet kérdezni a szerzőt a linkelésről)

Forrás: amazon

Kapcsolódások:

Gitanjali Kolanad – hivatalos oldala