A búcsúzás margójára

 

Nem volt egyszerű megélni az utolsó heteket. Görcsösen ragaszkodni és minden percet még a várossal tölteni – érzés volt bennünk NAGYON.

Igaz, ezt az elején is tudtuk, hogy egyszer vége lesz, csak azt nem, hogy ilyen hamar. Mert sajnos nem tudtuk, hogy a cég ennyire nem korrekt. Azt nem bántuk, hogy nem segített, nem támogatott minket, bár ők akarták, hogy kiutazzunk Indiába, azt viszont nagyon, hogy a szavukat sem állták. Volt olyan variáció is június közepén, hogy azon nyomban csomagolás és vissza a ködösbe, mert a cégnek nagyon hirtelen ott lett volna szüksége Tibre. De hogy pontosan miért is, azt nem sikerült megtudnunk… Még szerencse, hogy alapvetően csak ketten voltunk, akiket ugráltathattak és nincs 1-2-3 gyerkőcünk is, akikkel azért bonyolultabb lett volna ez az egész átcuccolás. Mindegy, csomagoltam, morogtam és próbáltam azért még megélni az utolsó indiai napokat vidáman.

Fura ezt leírni, és ne gondolja senki azt, hogy elégedetlenek vagyunk, de az 5 hónap úgy repült el, szinte 2 szempillantás alatt, szinte meg sem történt. Annyira keveset láttunk és tapasztaltunk, de ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy nagyon sokat éltünk át és tanultunk is. Jó lett volna még maradni és közelebb kerülni a szörnyűséges, de mégis csodás ország szokásaihoz, az emberekhez, a kultúrához.

Tib járt a bányába reggelente, én pedig a lakást ürítettem. Beszereztünk még 1 bőröndöt, hogy azt pluszban feladhassuk, mert a megengedett 4, az kevésnek bizonyult (az öt is, de az más kérdés).

Szépen lassan megteltek a bőröndök és megtelt az a sarok is, ahova az elmúlt hónapokban beszerzett konyhai alapfelszerelést pakoltam. Muszáj volt venni néhány edényt, eszközt, tálat, kiegészítőt, mert mikró, hűtő, pár tányér, néhány pohár, villa és kanál volt csak a lakáshoz, amikor márciusban kibéreltük, még késünk sem volt az első vacsinál (bútor, mosógép ugyan volt, de azokkal nem tudtam főzni).

Szóval, serpenyőt, tálakat, késeket, fakanalat, merőkanalat és sorolhatnám mi mindent vettünk, csak azért, hogy az alap legyen meg, amivel már lehet egy ebédet, vacsorát legyártani. Jó, oké, kenyérpirítót is vettünk, ami talán nem lett volna létfontosságú, de üvegtálra, nagykésre és porszívóra tényleg szükség volt.

Mivel ezeket nem szívesen hagytam volna hátra a főbérlőnek, viszont magammal sem szerettem volna elvinni a ködösbe, mert ilyenekkel (is) tele a raktár, meg a magyarországi állomáshelyeken is van belőlük bőven, ezért a kupac egyik részét Lakshmi vitte el, több fordulóban.   Babunak is összeraktam egy bőröndnyi konyhafelszerelést, amit közelgő házassága után talán fel tud majd használni (vagy eladja és abból meg pénze lesz).

 

A porszívó végül ott maradt a lakásban, azt nem bírtam megoldani, hogy Babunak adjuk. Igaz, az indulás előtti napon még egész napra kértük, hogy legyen velünk és vigyen ide-oda, nagyon lelkes volt, de még éjjel szükségem volt a porcicák rémére, ezért azt nem kapta meg senki, a főbérlő majd csinál vele valamit. Babu-val búcsúzáskor még pár fotót is készítettünk és nagyon meghatódott a bőröndnyi cuccsotól és a köszönő-képeslaptól (kevéske búcsúpénzt is csatoltunk hozzá). Annyira meglepődött, hogy szinte zavarban volt, amitől meg mi voltunk zavarban, de végül elintegettük egymást és többé nem fogjuk látni, már csak a fotókon mosolyogva. Ez elég szomorúságos érzés volt, még akkor is, ha néha tényleg arckarmolós viselkedése volt. hihi. Este még jött egy olyan sms tőle, amitől el is pityeredtem. Nagyon megköszönte, amit adtunk neki és azt is, hogy az elmúlt hónapokban lehetősége volt velünk (nekünk) dolgozni. Vagy valami ilyesmit írt, sajnos véletlenül kitöröltem pár nap múlva a telefonomból  :(

A bőröndöket lezártuk, a lakás üres lett megint. Igyekeztem jól kitakarítani, hogy szó ne érje a ház elejét, hogy kényes európaiak mocskot hagynak maguk után. Sikerült még egy picit aludni is a hajnali kelés előtt.

   

Persze, ez nem lett volna India, ha a rendelt hatalmas autó (5 nagy bőrönd, 4 kézipoggyász) időben megérkezett volna. És arra sem jöttünk rá, hogy is került az ingatlanos az autóba. Azt tudtuk, hogy ő is jön, mert mi mondtuk neki, hogy mikor megyünk el és ő mindenképpen ott akart lenni a végső kulcszárásnál. De a rendelt autóval hogyan kommunikálta le ezt, hogy őt is vegye fel valahol, arról tényleg fogalmunk sincs!? Úgy látszik, Indiában mindenki ismer mindenkit (csak mi nem). 

Igaz, az a 20 perc késés marhára felbosszantott, így nem tudtam az ingatlanossal nagyon kedves lenni, főleg, hogy tudtuk, valahol az ő keze kell legyen ebben a dologban, hogy nem érkezett időben az autó. Ő volt a leggyengébb láncszem ebben a vasárnap hajnali indulásban, mert ő volt az, akivel nem számoltunk, mikor rendeltük az autót. Ha ezt tudjuk, hogy még bepofátlankodik az autóba, akkor korábbi időpontot mondunk a sofőrnek és már 4-re rendlejük a kocsit, amivel talán fél 5-kor el is lehetett volna indulni, így csak 5 előtt pár perccel indultunk, ami morcossá és frusztrálttá tett mindkettőnket (pedig Tib nem egy ideges típus). Jó, persze, nem késtük le a gépet, sőt még bőven kellett várni a beszállásra, de mi szeretünk időben (a mi tervezett indulásunk időpontjában) indulni (ez biztos valami idióta szokás, de hát mi ilyenek vagyunk).

A csomagokkal még matekoltunk kicsit feladáskor, mert túlsúlyos lett kettő is, de nem bírtuk sehogy sem átpakolni, kedvünk sem nagyon volt hozzá. Így kénytelenek voltunk pluszban kifizetni még 2 bőrönd túlsúlyát. Lehet, hogy csak kicsit kellett volna még ide-oda, rendezgetni. Lehet, hogy az amúgy is különdíjas ötödik bőröndbe kellett volna átrámolni, ami amúgy is marha nehéz volt alapból, de Tib azt mondta, ne játszunk velük, így hát nem játszottunk, fizettünk, mint az a bizonyos katonatiszt, abban a mondásban.

Kiengedtek a határon, ettől még kicsit féltünk, a korábbi regisztrációs mizéria miatt, de gond nélkül ment legalább ez. Mászkáltunk még egy kicsit a reptéren, reggeliztünk, olvasgattunk és végül beszálltunk.

Az online helyfoglalással előző nap valamiért nem volt szerencsénk, így nekem nem volt helyem, mármint előre lefoglalt, és az ügyintéző a repülőtéren sem tudott segíteni, így nem ültünk egymás mellett, de ezen azért nem voltunk kiborulva. Erre számítottunk is, mikor a BA rendszere folyton lefagyott. A jegyünk, ami az economy plus-ra szólt, egy remek kis középosztályos, kényelmes utazást biztosított, (talán Tibnek még külön jól is jött, hogy csendben ülhet valaki idegen mellett és nem fárasztom a repülési idő alatt). A turista részlegnél jobb, az business-nél rosszabb, de pont kényelmesen kibírható a 10 órás repülés azokban az ülésekben, még úgy is, hogy csendben kellett ülnöm (a mellettem lévő magányos pasit mégsem akartam fárasztani, bár lehet, hogy őt meg lehetett volna fűzni az elején, hogy cseréljenek jegyet/helyet Tibbel). Meglepően hamar eltelt az a 10 óra, láttam pár jó filmet, befejeztem egy könyvet, aludtam, ettem, ittam, 2x még sétáltam is és már szálltunk is le. Felvettük a bérautót, bezsúfoltuk a bőröndöket és elindultunk a szálloda felé, ahol csak úgy néztek, hogy hányszor fordulunk és még mindig van csomagunk :)

Furcsa volt este sétálni a dél-angliai kisvárosban, olyan érzésünk volt, mintha el sem mentünk volna. Igen, olyan volt, mintha csak tegnap sétáltunk volna azokon az utcákon utoljára, minden olyan megszokott és ismerős olyan otthonos volt, pedig eltelt 153 nap, hogy utoljára sétáltunk arra és megkezdődött a lakás utáni hajtóvadászat is)…

 

Önjáró bejegyzés, köszönöm, hogy benéztél, amint lehetőségem lesz, megválaszolom a hozzászólásokat.

Egy jobb sorsra érdemes…

Na, eddig azt lehet mondani, többségében a pozitív hangulatot mutattam be, most egy kicsit írjunk arról is, ami nagyon nem tetszett!!

Egyik utolsó szombatunkon elmentünk Pondicherry-be megint, immár másodszor (Tib harmadszor) és az ott látott élmények hozták ki belőlem ezt a morcogást. Pedig Pondicherry egy fejlettebb, valamivel gazdagabb terület, más közigazgatás és sorolhatnám..

Meglátogattuk a botanikus kertet és Tib eléggé elkeseredve jegyezte  meg, hogy most bevallja, de nem erre számított.

Mi volt a gond?! Hát csak annyi, hogy teljesen magára lett hagyva a kert és talán évek múlva, már senki sem él majd azok közül, aki még látták olyannak, amilyennek a franciák itt hagyták 50 évvel ezelőtt.

Szóval nagyon elkeserítő volt az egész, amit láttunk. Igaz, itt Indiában, mindig elkeseredtünk kicsit, mert azt láttuk, hogy a jól meggyártott dolgokat az őslakók, a helyiek teljesen lepusztítják, elhanyagolják és veszni engedik.

Ne dobjon rám (ránk) senki követ, nincs problémám az indiaiakkal, csodás 5 hónapot töltöttünk itt. Csudi dolgokat láttunk és éltünk át, persze volt köztük kevéssé csudi is…de a dolgokhoz való hozzáállásukkal van bajom (nem kicsit), ami nem tudom, honnét is eredhet, de szomorú volt látni, érezni.

Azt láttam és hallottam végig többektől is, hogy India egy fejlődő és fiatal ország, ne csodálkozzak semmin, mert most alakul, keresi az útját, mert az elnyomó britek (franciák, hollandok, akárkik) elmenetele után most kell felépíteni  és fejleszteni!

Hát nem tudom!

Nem ismerem részletesen a történelem ezen szakaszát, nincs is hozzá megfelelő szürkeállományom, hogy ezt megértsem. Csak azt látom, hogy azért itt épültek olyan hidak, vasúthálózatok, épületek, városok, törvények, intézmények és nem tudom folytatni, de biztos lehetne még, amik maradandóak és alapjai lehetnének BÁRMINEK, a felemelkedésnek. Én úgy tudom, hogy megtartani valamit sokkal egyszerűbb, olcsóbb és fele annyira fáradtságos, mint a nulláról újrakezdeni (persze, a nulláról kezdés erőt és hatalmat ad, de kérdés, hogy ésszerű-e minden esetben? És a nulláról kezdésre költött milliókat, nem lehetne-e másra, értelmesebbre költeni?!).

Márciusban megnyitott új miniszteri épület, ami még a mai napig nem készült el (majd keresek más képet is később), de már átadták…

És most mi van?

       

 

Vidámság, hogy független az ország, épülhet, szépülhet…

Ezzel nincs is baj, de szomorú látni, hogy a britek, franciák, hollandok által felhúzott, behozott, itt hagyott dolgok nagyobbik része sajnos lassan az enyészeté.

Mert értem én, hogy nagy szegénység van itt, hogy nincs ilyenre keret, lehetőség, akármi, de a megóvás nem minden esetben kerül pénzbe, illetve kevesebbe kerül, nem?!

Egy szeméthalom az egész ország!! Szomorú ezt mondani, és lehet felháborodni, hogy ilyet mondok, de ez attól még tény marad!!

A szeméthalomra nem lehet mentség a SZEGÉNYSÉG!!! A mi családunk is szegény volt, de sosem szemeteltünk.

 

 

Amikor azt láttam, hogy a vizeszacskót a földre hajítja le szinte mindenki, miután kiitta belőle a vizet. A palackokat is csak simán kihajítják a kocsi, busz ablakán. A kiszacskó, nagyzacskó és minden egyéb is egyszerűen a földre hullik, ha kifogy belőle a cuccos. Szóval ilyenkor legszívesebben utána mentem volna és visszadobtam volna az autóba, az arcába…

A mi szemetünket (kb. 80 lakás) egy időben a kapu előtti részre hajították ki a takarítók, csak úgy a földre. Ezt aztán hol a kukázó, élelem után kutató emberek szedtek szét, hol az éhes szent tehenek, kutyák, kecskék, macskák, kisbékák túrták tovább és vitte a szél vagy éppen a pata, a szarv, amire ráakadt…

Szóval én ezen mindig megdöbbentem.

De ott vannak azok az épületek is, amiket a gonosz hódítok emeltek, most meg lakatlanok, félig leomlott állapotban álmodnak a békebeli időkről… (1-2 kivétellel)

A rendőrségi főépület egészen szépségesen áll, a kertjéről nem készítettem fotót, de azt mondom, jobb is :(

Tudom, én vagyok az igazságtalan, de nézzük csak meg azokat a képeket, és most nem is kerestem vissza (mert idő hiányában nem volt lehetőségem) régebbi képekért, csak a júliusban (júniusban) kattogtatottak közül párat tudtam most magam mellé állítani. A picasa albumokban biztos van pár, tessék ott is nézelődni. De majd igyekszem még hőbörgésemet további képekkel alátámasztani.

És ott van ez a kert Pondicherry közepén, amit megint csak szomorúságos sorsra jutott. Alapítója (George Samuel Perrottet),  ha látná, mivé lett, biztos forogna a sírjában (ahogy ezt mifelénk mondják).

Én azt hiszem, azért ez az ország, az épületek, az itt élő emberek egy jobb sorsra lennének érdemesek …

Önjáró bejegyzés, hozzászólásodat köszönjük, amikor lehetőségünk lesz rá, igyekszünk megválaszolni.

Elvileg, a kép megnő, ha rákattintasz. Amennyiben nem, vagy eleve meg sem jelenik a kép, akkor elnézését, igyekszem javítani, amint gép közelébe kerülök, de a picasa oldalon, szinte mindegyik kép valahol, megtalálható . Szép napokat!

Kapcsolódások:

Perrottet – majd a wiki megmondja (EN)

southindiatorutravel.com/pondicherry…..com (EN)

 

Babu

Hogy pontosan mi is Babu neve, nem tudjuk. Az elején elhadarta, aztán még háromszor megkértük, hogy mondja el, de nem bírtuk felfogni. Így csak a becenevével vagyunk képben. Igaz, egymás között Lolkának hívtuk, mert valahogy kellett róla beszélni úgy is, hogy ne mindig jöjjön rá, hogy őt emlegetjük.

Hogy ki ő?

Babu a mi sofőrünk, aki messziföldi tartózkodásunk nagyobbik részében próbált furikázni minket városon belül vagy  1-1 szombati kirándulás alkalmából városon kívül is.

A márciusi kaotikus állapotokról nem mesélek, ott volt néhány más sofőr is, de velük én nem nagyon találkoztam, Tib meg jó politikusként nem mond se jót, se rosszat róluk.

Na, szóval:

Eddig erről még nem meséltem, de valóban volt sofőrünk, mert másképpen megoldhatatlan lett volna Tib munkába járása. Ok, járhatott volna busszal is, mert nem lett volna sokkal lassúbb, de azért kényes európaiként az sem lett volna annyira egyszerű helyzet 35 fokban és nagy páratartalomban.

Tehát nem autót tartottunk fel, nem annak a költségeit fizettük havonta (benzin, adók, biztosítás), hanem egy sofőrszolgálattal kötött szerződés (bár ezt a szerződést a mai napig nem láttuk) alapján heti 6 nap Babu jött értünk és vitt ide-oda-amoda már amikor jött.

Azért nem volt annyira egyszerű, mint ahogy azt kimondani vagy leírni, esetleg elgondolni lehet, hogy SOFŐRünk van/volt.

Hogy miért is nem? Holnap megtudod…

Önjáró bejegyzés, köszönjük, hogy itt jártál és hozzászóltál, amint lehetőségem lesz, megválaszolom  soraid. Szép napokat!

Jelek…

…amik azt mutatják, itt az ideje lassan visszatérni a civilizált életbe a normális kerékvágás újra:

 

*a dudaszó már dallamos zenének tűnik füleidnek

*megkérdezed a sofőrtől, hogy miért is nem hajtja be mindkét visszapillantót, ahogy a többiek is teszik

*rászólsz, hogy ne használja már annyit az irányjelzőt, mert megzavarja a többieket

*nem tűnik furcsának, hogy kilométereket mentek  az autóval szemben a forgalommal

*arról álmodsz, hogy lesz egy fiad, aki az apja előtt állhat/ülhet és lesz egy karonülő csecsemőd, akit viszont te szorongathatsz az öledben az egyik kezeddel, miközben a másikkal próbálod magad a motoron tartani és a nagybevásárlást is fogod

*nem lepődsz már meg, ha 120 literes akváriumot/ tévét/ 2 kecskét/10 méteres vasrudat látsz motoron szállítani

*viszont azon meglepődsz, ha azt látod, hogy mindkét utason van bukósisak (de megnyugtat a tény, hogy amikor öten ülnek a motoron, szinte a felének sincs)

*furán nézel, mikor a Zurad azt kérdezi, hogy látsz-e valahol a környéken szemetest

*már nem integetsz mindenkinek vissza, aki azért integet neked, mert fehér-rövid hajú-nem száris nő vagy

*csak azért nem guggolsz le az utcasarkon kakilni a többiek mellé, mert még nem megy a balkéz használata, illetve frusztrál, hogy nem szoknyában vagy, ami takarná világító fenekedet

*próbálod rábeszélni a Zuradat, hogy hordjon dhoti-t és legalább a bal hüvelykujján és/vagy kisujján növessze meg a körmét

*próbálod rábeszélni a Zurad, hogy fesse a haját hennával, amitől olyan szép sárga lesz egy idő után (rozsda vagy valami ilyesmi)

*ruháid többsége lecserélődött és most színes és nagyon mintás (mind)

*meglepődsz, ha egy tuk-tukon működő mérőórát látsz, de tudod, hogy az csak valami éjszaki díszvilágítás

*ha egy nap nem volt áramszünet a lakásban, este pár órára magad kapcsolod le a főkapcsolót, hogy helyére kerüljön a napod egysége

*hajad egyre hosszabb és sötétebb

*amikor már több a fűszer, mint a többi hozzávaló a vacsorában

*dvd-t nézve 10 percenként kikapcsolod a filmet és nézel egy kis reklámot

*amikor már több kurta, faragott kiselefánt, márványdísz, teafű és mindenféle kis vicek-vacak van a lakásban, mint amennyi belefér az engedélyezett 2 bőrönd és 2 kézipoggyász utasonkénti limitbe

*amikor már nem akarsz minden szent tehenet bocit megsimogatni és lefényképezni és már teljesen természetnek veszed, hogy te kerülöd ki az út szélén fekvő állatokat, mert ők mindig ott vannak

*amikor a liftből kilépve veszed észre, hogy mezítláb indultál el otthonról

*már fázol a légkondis autóbuszon

*a bőröndödet csak azért nem a fejeden vitted ki a repülőtérre, mert nem akartad, hogy kiröhögjenek, hogy az túl egyszerű mutatvány, mert darabja csak 20 kg …

 

És legyen ez a felsorolás mulattató és kifigurázó, de csak a játék kedvéért…

Azért tudod, hogy itt minden egyes nagyon színes ruha mögött, egy EMBER rejtőzik, akiknek a megélhetési problémáját az életét még akkor sem értheted meg, ha 2-3-5 (vagy több) hónapot eltöltesz itt messziföldön.

Segíteni nem tudsz nekik, lenézni nem kell őket, MEGÉRTENI KELL; csodálatos és lenyűgöző, undorító és meseszerű, sírnivaló és kacagtató mert ez INCREDIBLE INDIA! (mi így szeretünk!)

 

önjáró bejegyzés, hamarosan jelentkezünk…

Az 5 hónapos indiai tartózkodásunk alkalmából többmillió fotót kattintgattunk. Nagyobbik részük már fel van töltve a a fotóalbumba , de idővel még kiegészül, mert van pár kirándulás, amiről idő hiányában nem  írtunk beszámolót. Szóval a fotóalbum is frissül majd és a blog is.

Szép napokat, vidám nyarat (ami még van belőle)!!!

 

Macsek curry-je

Na, itt van ez a zöld – halas- curry  (Green Fish Curry)…amit nem is tudom, hogy kezdjek leírni, mert…

…nagy nehézségem van ezzel a recepttel. Már 1,5 hónapja tologatom magam előtt, de most (mert Macsek már enne curry-t, bár nem halasat, gondolom) megosztom.

Bár ki lesztek T. Olvasók bukva, de képtelen voltam megérteni, hogy pontosan milyen halat is használtunk hozzá. Lakshmi mondta, meg le is írta, de nem megy ez nekünk hehehe, ciki, nem ciki, ezt eszi.

Én nem vagyok halas, mármint megeszem, ha nem nekem kell csinálni és egyáltalán nem ismerem a halakat. Még élve sem, nemhogy feldarabolva. Itt van ni, ha tudjátok, mondjátok és legfőképpen vegyétek és egyétek.

 

Így hozta, darabolva, szóval még a formája sem mond nekünk semmit.

Aztán még fontos elmondani, hogy a curry az nemcsak egy íz, nem is fűszer (bár van ugye curry levél is) hanem egy szószszerű valami. Kicsit pörköltes, így lehet a legjobban megfogalmazni vagy úgy, hogy szószos elkészítési mód.

Na de próbáljunk visszatérni a green fish curry elkészítéséhez (még mindig húzom, ha észrevette esetleg valaki)…

kevéske ebből a halból, amit nem tudok, hogy mi	rizs
koriander	hagyma
2 paradicsom	2 szelet kókusz
1 kanál mák	2 teáskanál római kömény
zöld csili	olaj
mustármag	turmeric por
bors	só
víz	citromlé
ecet

Először is a kókusz, koriander, mák, római kömény és zöld csili összetevőkből gyártok egy zöld szószt (turmixba mindent bele és már kész is van).

A halat megsózom, borsozom és turmeric port is szórok rá. Kevés olajon megsütöm világosbarnára (első két kép).

A hagymát összeaprítom, a paradicsomot meghámozom (azon gondolkodtam, hogy Lakshmi meglepődne-e, ha kérném, hogy forróvizes módszerrel hámozza a paradicsomot, mert így egy halom értékes része is elhullik, ahogy ő hámozza) és felvágom apróra.

Az olajon a mustármagot megpirítom (pattogtatom) hozzáadom a hagymát, paradicsomot és jól összekeverem. Hozzáöntöm  a turmeric port és egy kis felaprított koriandert. A zöld kókuszos szószt is hozzáadom meg kevéske vizet és kettőt kavarok rajta.

Beleteszem a gyengén megpirított haldarabokat jól átfőzöm és hogy ne legyen hiány a korianderben még a tetejére szórok keveset.

Rizzsel tálalom (erről majd később, hogy milyen rizzsel)

Önjáró bejegyzés, amikor visszatértünk a kirándulásról, örömmel olvassuk a választ a halas kérdésre. És a többi hozzászólást is próbáljuk megválaszolni.

 

Walkman

Azért az megnyugtató, hogy az indiai fiatalok sem hülyébbek a magyaroknál:) vagy fordítva. Vagy úgy is lehet ezt írni, hogy itt sem értelmesebbek, mint otthon :)

Azért walkman, mert én még ezzel nőttem fel. Mit nekem Mp3/4, Ipod vagy  minek is nevezzük?! Nem is értek hozzá.

A lényeg, ül a fiatal a buszon, fülében a walkman (telefon, akármi) fülhallgatója.

Pont olyan hangerővel szól a zene a fülbe bele, hogy még éppen hallja a mellette lévő szavát. Ez a hangerő viszont már pont elég ahhoz, hogy ne érezze a saját szavainak erejét….

Hát elég vicces volt úgy utazni, hogy a buszon előttünk ülő srác 1 órán keresztül hol csendben volt és hallgatta a zenéjét, hol meg nagyokat obégatott a mellette ülőhöz, hogy majdnem kiestünk a székből (a röhögéstől is).

Szép az élet salálála

És, ha már zene, akkor itt van pár friss muuuuzzzzik, vegyétek, vigyétek, hallgassátok (a dalcímekre kattintva remélhetőleg megnyílik a youtube).

10. I Love Amreeka – Film: Tere Bin Laden  (azért ez jó filmcím, nem??)

9. Sajde – Film: Khatta Meetha

8. Fariyaad Hai – Film: Mr Singh Mrs Mehta

7. Kuch To Baaki Hai -  Film: Milenge Milenge

6. Tum Chain Ho – Film: Milenge Milenge

5. Main Kaun Hoon – Film: Lamhaa

4. Bin Tere – Film: I Hate Luv Stories

3.  Rabba Luck Barsa – Film: Kajraare

2. Madno – Film: Lamhaa

1. Ranjha Ranjha – Film: Raavan

 

Buszos

Már régen írtam közlekedési pillanatokról. Pedig elég sokat használjuk a helyi tömegközlekedési vállalat járatait.

Ok, leginkább a légkondis buszokat (VOLVO), de azért nem rettenünk meg a hagyományos modellektől sem.

Általában a városba befelé mindig a kényelmesebb megoldást választjuk (akkor még 7ágra süt a nap, ha éppen nem szakad az eső) és a buszra váráskor átnedvesedett pólóinkat az 1 órás út alatt a légkondi szépen megszárítja.

A városban tuk-tuk sofőrökkel fuvaroztatjuk magunkat a buszmegálló-látványosság-bevásáróközpont-buszmegálló sokszög között (persze, megtudtuk, a helyieket 10 rúpia per kilométerenkénti árért furikázzák ezek a vidámarcú bennszülöttek, csak a messziről jött embereket viszik borsosabb áron).

Sötétedés után a nap nem süt ezerrel és az esti szellő is hozza a kanális felől az illatokat, akkor már nem annyira rossz hagyományos busszal visszafelé jönni. Túlélhető :)

Annyi csak, hogy figyelni kell pár dologra, nem ördöngösség ez:

-próbálj a végállomáson felszállni a buszra, mert akkor még lesz helyed az ablak mellett (legalábbis egyikőtöknek). Ha ez nem sikerül, akkor lóghatsz végig az egyik kapaszkodón, míg valaki leszáll és lesz lehetőséged leülni, vagy a nyitott ajtóban állni, attól rettegve, hogy a következő fékezésnél kiesel a busz alá, vagy az éppen balról előző akármi elé,alá,bele.

-próbálj úgy ülni az ablak felőli ülésen, hogy a karod, könyököd ne lógjon ki, mert ki tudja, mikor veszíted el (elég nehéz megállni, hogy ne tedd ki a kezed, de fontos ezt a szabályt betartani).

-ha nő vagy és egyedül utazol, akkor általában a busz baloldali üléssora az, ahol a helyed van. Ha pároddal utazol, akkor ülhetsz a jobboldali ülésekre is, de inkább belülre az ablakhoz ülj (ezt láttuk, hogy minden hölgy, aki a pasi sorokban ül, az ott ül bent).

-ha megtaláltad a helyed és a karod sem lóg ki, akkor minden rendben van már csak a szmog beáramlása ellen kell esetleg egy zsebkendőt néha az arcod elé tenni. Figyelni kell, hogy ne essen ki a huzattól a szemed és ha ez is rendben van, akkor nincs más hátra, csak kipislogni néhány millió porszemet, mert ebben a huzat azért nincs segítségedre.

-ja, az elhaladó motorosokkal próbálj meg nem flörtölni, mert csúnya látvány tárulhat eléd, pedig olyan kis helyes némelyik motoros fickó :)

-ezek után már tényleg csak annyi a dolgod, hogy megértesd a kallerrel, hogy most, most, most akarsz leszállni, nem, nem annál a megállónál, ahol valamiért ezek a buszok nem állnak meg, de nem is annál, ahonnét 15 percet kell visszagyalogolni, hanem itt és mostttttt! De miután a kaller nem lesz segítségedre, még annak ellenére sem, hogy 3 másik fiatalember is pont ott akar leszállni, ezért kénytelen vagy a sötétben kicsit visszafelé baktatni és abban reménykedni, hogy mivel a forgalommal ellentétes irányba haladsz, te talán képes leszel (mert látod az érkezőket) a feléd robogó járművek, biciklisták és tehénszarok előtt, ja, nem azokra most tényleg nem tudsz figyelni, kitérni!!

Itt a kedd esti séta a házhoz videó látható:

És már otthon is vagy, épségben, egészségben és igazán remek egy kaland volt, mert túlélted.

Az AC buszokkal azért jobb hazafelé jönni, mert ott a kallerek megértik, hogy a ház előtti nem hivatalos buszmegállóban szeretnél leszállni, sőt fel is vesznek ott, ha integetsz.

Ez a mai beutazás a városba videó, kivételesen nem AC busszal mentünk, mert mindet elvitték valami rendezvényre, a helyiek meg pusztuljanak el a melegben jussanak be a városba, amivel akarnak.

Frissítettem a Busz – fotóalbumot, 2-3 friss képpe.

 

Megfejtős

Akkor itt vannak a megfejtések, hirtelen nem is tudom, hogy ki is mondta a helyes választ?! :) azt hiszem, nem volt, vagy csak simán nem vettem észre, javítsatok ki T. Olvasók, ha benéztem valamit.

A 19-i kérdésre a válasz palm fruit,

A tegnapi kis piros-lila valami, ami héjából kibontva úgy néz ki mint a mandarin és a fokhagyma kereszteződése, az pedig a mangosteen, mangostein vagy magyarul a mangosztán (bár én nem szeretem ezeket a fura neveket magyarosítani, olyan viccesen idiótán néz ki, valahol láttam pl. így leírva Tádzs Mehel, meg Csennáj…szerintem a magyar helyesírás szabályai sem egészen ezt mondják, hogy így kéne írni, meg minek, nem  mindennapi használatban vannak a nyelvben, mindegy).

Szóval ez a mangostein állítólag a gyümölcsök királynője az íze miatt. Hát… most ehhez csak azt tudom mondani, hogy nekünk vagy bajunk van az ízlelőbimbóinkkal, vagy rossz kupac gyümölcsöt hoztunk haza, mert bizony nem volt olyan átütő.

Kapcsolódások:

Hungary.calivita.com -Mangosztan (HU)

vitalland.hu – A tiltott gyümölcs (HU)

Purple Mangosteen -majd a wiki megmondja (EN)

Palm fruit – waynesword.palomaer.edu (EN)

Visszaigazolva

Azt írták vissza (levélmásolat egy az egyben adatok nélkül, amit kaptam)

Dear madame ,

The booking is confirmed .

Thanks & Regards

…hát nagyon remélem, mert máskülönben elúszik Tib szülinapi meglepije….(kiderül, hogy tudok-e angolul és az itteniek értik-e?!). jó égő lesz, holnap levenni ezt a bejegyzést

Így is egy nappal későbbre kellett tolni a dolgokat, mert ugye ma éppen kirándulunk valahol.

…és itt látható egy kép az ünnepeltről, amikor még nyár volt Indiában  :)

Önjáró bejegyzés, a hozzászólásokat megválaszolom, amint visszaérkeztünk (vagy legalábbis hamarost).

Serital

Nem tudom, honnét is vettük, hogy itt nem isznak az emberek, de valamiért az a kép élt bennünk, hogy nem nagyon alkoholizálnak. Pedig de! Csak valahogy nem úgy, ahogy mondjuk a ködösben megszoktam, vagy ahogy otthon láttam.

Lehet, hogy azért gondoltuk ezt, mert a városban az élelmiszerboltokban nem találni alkoholt a polcokon, vagy legalábbis nem vettük észre, de az is lehet, hogy nem ismerjük a titkos jelszót.

Az italboltok pedig elég rendesen el vannak dugva.

A külföldiek kedvelt boltjaiban is nagyjából alkoholmentes sört lehet csak kapni. A sima boltokban, ahova a helyiek járnak, ott nincs még alkoholmentes se, vagy csak nem találtam

Közel 1 hónapos indiai élet után jöttem rá, hogy sert, bort és egyéb mérget az erre a célra elkülönített, ráccsal jól védett üzletből lehet beszerezni. Nem volt egyszerű a nagy melegben egy kis seritalhoz jutni, de megoldottuk és már ismerjük a dörgést :)

A háztól nem messze is találtunk egy kiskocsmát, ahonnét beszerezhetjük a napi betevőnket.

Na jó, továbbra sem lettünk alkoholisták, mert március 19-e óta kb. 5 üveg sört vettünk és ittunk meg ketten összesen,de azért jó tudni, hol lehet kapni seritalt, ebben a nagy melegben :)