Azért volt még pár szép napunk

Na, azért nem temettük magunkat az utolsó néhány napban sem. Ugyan egyre üresebb lett a lakás és egyre nagyobbak lettek a kupacok, amik már nem fértek bele 1-1 bőröndbe, de majd a másikba bepréselem valahogy címke alá kerültek. A hétvégéken még mentünk erre is és arra is felfedezni.

Éppen csak feltettem Kiviéket a repzajra, már indultunk is neki a városnak, hogy az addig kimaradt főmúzeumot bejárjuk. Igaz, Babu sofőrjének gőze sem volt, hogy merre is van a Government Museum, de Babuval való gyors smsváltás után már oda is talált a srác. Vicces volt, hogy térképet olvasni ő sem tudott, viszont remekül kérdezett vissza többször is, hogy “why, sir?”. Azt mondjuk, nem értettük, miért lényeges tudnia, hogy miért akarunk múzeumba menni és miért fontos, hogy megtudja, miért kapcsoltatjuk ki a légkondit. És azt sem értettük, miért kell tudnia, hogy miért megyünk ügyet intézni az internetszolgáltatóhoz. Mindegy, vidám volt, hogy megtalálta a múzeumot nekünk és attól is, hogy megmondtuk neki, hogy a házisárkány fázik, ezért kell kikapcsolni a légkondit (kezdődő csúnya vírusos torokgyík már akkor éreztette hatását rajtam). Attól pedig sokkal boldogabb volt, mikor a múzeumba érkezés után mondtuk neki, hogy nyugodtan menjen haza, innét kezdve a helyi bkv járatait használjuk és élvezze a szombat délutánját kiscsaládjával.

Bejártuk a múzeumot, bár elég elkeserítő volt a látvány;  lepukkant épületek, jobb időket látott szobrok, de kétséget kizáróan remek gyűjteményt halmoztak fel (annak idején).

És még ellátogattunk Pondicherry-be is, hogy finom indiai borokat is tudjuk a bőröndbe préselni és néhány Kingfisher sörrel is mérgezhessük magunkat. Persze, a botanikus kertben látott, szomorúságos élményről már írtam korábban, de azért összességében Pondicherry csudi egy kisváros.

Az utolsó 1,5 hét(vége) pedig a várostól búcsúzás és a csomagolás jegyében telt tényleg…

Vegyes fotókat a Chennai.bengal picasa oldalon találtok, az utolsó néhány albumra kattintva… (pl. Pondicherry album)

 

Önjáró bejegyzés, köszönöm, hogy benéztél, hozzászólásokra igyekszem válaszolni.

Vegyes kirándulós

A 4 napos kirándulás után Tib sajnos visszatért a bányába, mi meg próbáltuk felfedezni Chennai környékét.

Buszoztunk egy sort, mert B nagy buszos és a helyi légkondis járatok ráadásul VOLVO járgányok.

Kocsiztunk is rendesen, Babu nagyon kedvesen és aránylag késésmentesen furikázott minket ide-oda. Igaz, Mamallapuram-ban, nem tudta, hogy merre van Krishna vajgombóca, golyója vagy labdája, vagy minek is nevezzem :) (Krishna’s Butterball) a főbb látványosság,

 

sőt sajnos a Shore Temple-t sem tudta elsőre megtalálni (telefonos segítségre volt itt is szüksége). De amikor a krokodilos parkba hívtuk, szívesen csatlakozott és jött megkuksizni a különböző fura hüllőszerzeteket is.

Megtalálta nekünk a Chennai legnagyobb (vagy legöregebb) fikuszfáját, amit ugyan én mutattam meg neki a térképen, hogy merre is van (azt hiszem, igazából nem tud térképet olvasni), viszont lelkes volt nagyon, amikor a Szent Tamás hegyre kértük, hogy vigyen fel. Mondjuk, a reptérre szombaton már nem ő vitte ki Kiviéket, mert a sofőrjét küldte maga helyett…

Mindegy, Babu ide, vagy oda, azt hiszem, egészen jól szórakoztunk, miközben Kiviékkel próbáltuk felfedezni a várost és  a környékét. Jókat ettünk, bejártuk, amit lehetett, láttunk katolikus esküvőt is, a kurtaárusok is vidámak voltak, amikor távoztunk üzleteikből (bár az elképzelhető, hogy nem mindig a bevételnek örültek, hanem inkább annak, hogy megszabadultak tőlünk).

Persze, nagy látványosságnak számítottunk Chennai utcáin, mert fotók sokasága készült velünk (megint). Bár ezt még ma sem értem, hogy mit kezdenek majd a fotókkal, amiken ott vigyorgunk (talán ők is blogot írnak rólunk) ?!

 

Így a 1,5 hét gyorsan elrepült és B meg édesanyja remek élményekkel, néhány színes kurtával és ilyen-olyan aprósággal megpakolva visszatértek Magyarországra.

Nekünk sem volt már sok vissza, a következő 20 nap arról szólt, hogy próbáljam összepakolni a kis életünket néhány bőröndbe és felkészülni a visszatérésre Európába… (meg persze ezerrel az ingatlanos oldalakat bújni)

Babu alatt, további kirándulásos képet találtok ám :)

 

Önjáró bejegyzés, köszönjük, hogy itt jártál, a hozzászólásokat is megválaszolom majd ;)

 

Kapcsolódások:

Mahabalipuram (Mamallapuram) – majd a wiki megmondja (EN)

Laila

Már hétfő délután láttuk, hogy valami nincs rendjén. Nem volt annyira meleg, szürke és felhős volt az ég.

Kedden már meg is áztunk a városban mászkálás közben.

Éjjel meg arra ébredtünk, hogy villámlás és dörgés van, akkor csak fogtam magam, a kuksi sötétben kimentem az erkély ajtajáig és csináltam egy sötét felvételt…de hallani azért lehet.

És azóta nagyon sokat esett. Pedig nincs még itt az ideje! Októbernél előbb nem illik itt esni az esőnek!

Bár azt mondják, ez Laila, a ciklon miatt van. Nem megnyugtató, főleg, hogy az áram is elmegy…

És ha nincs áram, akkor nem működik a hűtő sem. Kaja megy a kukába.

Nincs főzés és nincs légkondi, de még a ventilátor sem kavarja a levegőt, langyos vizet sem melegít a bojler és internet sincs.

Van zseblámpázás és reménykedés, hogy majd visszajön az áram.

És sötétben a beázott konyhát sem lehet sajnos feltakarítani, várni kell a fényességre :(

Tib cégénél is hazaküldik az embereket, azért ez jelenthet valamit.

Dear All,

Due to heavy rain in Chennai, office will close at 5.00pm today, all employees are requested to board their respective buses by 4.45pm without fail.

Note: Shuttle service for Tharmani Railway Station will leave at 4.30pm today.

Regards,

Ezt a bejegyzést áramszünet alatt írtam szerdán délután, míg volt a laptopban kis energia, aztán az is elfutott valamerre.

Kiegészítés csütörtök reggel:

Azért jól vagyunk és túléltük. Az áramszolgáltatás az egész környéken szünetelt, kivéve az építkezéseken, meg az utcán, a lakásoknak nem járt esőben, viharban elektromosság… és 12-14 órás kimaradás után már vissza is jött! Szép az élet salalala :)

Ez pedig nem a mi videónk, de érdemes megnézni:

 

 

Kapcsolódások:

The Hindu – Laila the cyclone (EN)

Nilgiris

Amikor a vásárlási lehetőségekről írtam korábban, akkor említettem a Nilgiris bolthálózatot.

Vasárnap a városban izzadás mászkálás közben találtunk rá egy másik üzletére, és lőttem pár fotót titokban… :)

Egészen jól néz ki, senki sem mondaná meg, hogy messziföldön van, ugye?

A képekért katt ide!

Serital

Nem tudom, honnét is vettük, hogy itt nem isznak az emberek, de valamiért az a kép élt bennünk, hogy nem nagyon alkoholizálnak. Pedig de! Csak valahogy nem úgy, ahogy mondjuk a ködösben megszoktam, vagy ahogy otthon láttam.

Lehet, hogy azért gondoltuk ezt, mert a városban az élelmiszerboltokban nem találni alkoholt a polcokon, vagy legalábbis nem vettük észre, de az is lehet, hogy nem ismerjük a titkos jelszót.

Az italboltok pedig elég rendesen el vannak dugva.

A külföldiek kedvelt boltjaiban is nagyjából alkoholmentes sört lehet csak kapni. A sima boltokban, ahova a helyiek járnak, ott nincs még alkoholmentes se, vagy csak nem találtam

Közel 1 hónapos indiai élet után jöttem rá, hogy sert, bort és egyéb mérget az erre a célra elkülönített, ráccsal jól védett üzletből lehet beszerezni. Nem volt egyszerű a nagy melegben egy kis seritalhoz jutni, de megoldottuk és már ismerjük a dörgést :)

A háztól nem messze is találtunk egy kiskocsmát, ahonnét beszerezhetjük a napi betevőnket.

Na jó, továbbra sem lettünk alkoholisták, mert március 19-e óta kb. 5 üveg sört vettünk és ittunk meg ketten összesen,de azért jó tudni, hol lehet kapni seritalt, ebben a nagy melegben :)

 

2in1

A tegnapi BNV-szerűségre jegyet váltó helyiek joggal érezhetik, hogy megkapták pénzükért az attrakciót :)

Na jó, nem gonoszkodom, de tényleg megkapták.

Volt akvárium – ami konkrétan azt jelentette, hogy akváriumok voltak betéve az épületbe és ott lehetett nézni  a halakat.

Volt gyerkőknek ugra-bugra meg strandos élmény.

Volt kisvonat.

Volt sziklakert almafával és kismajommal.

Készült Taj Mahal meg én fotó (rólam!!) úgy, hogy alapvetően semennyit sem kellett utaznom :)

Volt egy kis kaja-vattacukor-csetresz sor is, ahogy az a BNV lenni szokott és volt egy második attrakció is MI!!!

    

Szóval, első körben azt kapták, amit a belépőjegy ígért nekik. Ez el is volt várható. Bár mi egy kicsit mást vártunk egy  Summer festival of food and fun valamitől, de alapvetően nem volt rossz. Inkább úgy mondom, fura volt, meg olyan félkész volt…

Második körben pedig láthattak 2, csurom vizesre izzadt, szőke/vörös asszonynépet, ahogy a chennai-i nagy melegben a forró homokon vonszolják magukat és próbálnak eleget tenni

-az integessünk vissza nekik, olyan aranyosak (ja, hogy mindenki nekünk integet?)

-ok lefotózzuk, ha már megkértek (te, pénzt kéne ezért kérni, nem? vagy lehet, hogy mi kéne, hogy fizessünk?)  amúgy is olyan kis jófejek

-elfordulok, hogy ne lássam, ahogy a száris hölgy megkocogtatja a mellette álló száris hölgy hátát, hogy nézzzzzzzz odaaaaa, nézzz, odaaa…

Na, hát kérem szépen, most sajnálom, hogy 1. nem vagyok profi fotós, mert akkor remek portrékat tudtam volna gyártani. 2. hogy nincs polaroid fényképezőgépem, mert akkor azzal is kattintottam volna párat és az eredményt vihették is volna haza (bár akkor tuti, hogy nemcsak a kisvasútnál kígyózott volna a sor). Így is kis boldogok voltak, amikor megmutattuk a fényképezőkép kijelzőjén a fotójukat.

Olyan lelkesek voltak, olyan lelkes voltunk :) Most mondja valaki, hogy nem csudi-csudi India!!!!

A kép alatt van a többi kép, ha érdekel.

 

Kapcsolódás:

The Hindu.com (EN)

Vásároljunk kettő

És hogy hol vásárolunk?

Hhááát, ahogy azt írtam korábban, kint lakunk a francban, ezért némi gondot jelent ám a fazékba kerülő étel beszerzése. Mondjuk, a fazék beszerzése is, mert indukciós tűzhelyhez nem mindegy ám, hogy miből készül a lábas, fazék, serpenyő, és ezt a legelején nem tudtuk, hogy milyet is kéne hozzá venni, mágnes meg nem volt  a zsebünkben…

“Zöldséges” van a környéken (2 kilométeres körzetben) több helyen is. Így hagyma, krumpli, banán, fokhagyma, dinnye, karfiol stb. a helyi bódéárusoktól származik, de van, amikor nem.

Csirkét is lehet venni pár helyen a közelben, és tuti friss, mert ott a bódé előtt állva lehet kiválasztani, hogy melyiknek is kívánod a porcikáját. Elkapják,  levágják, megkopasztják, feldarabolják és már hozhatjuk is haza. Még nem próbáltuk, de gondolkodunk rajta. Csak finnyás népség vagyunk, a mellét szoktuk enni, mit csinálunk a többi részével?!

Fagyasztani nagyon nem szeretnénk, mert ki tudja, mikor megy el az áram órákra és 37 foknál az pikk-pakk kiolvadást jelent.

Megismerkedtem a házban egy táj leánykával (Ong), ő mutatta meg rögtön az ideköltözésünk után a harmadik napon, hogy merre is érdemes elindulni vásárolni (bár nekünk tényleg teljesen jó a bódés néni krumplija is, nem árt, ha tudjuk a külföldiek által kedvelt üzletek nevét, címét).

Tib is szerzett a kollégáktól némi információt a hol vásároljunk kérdéskörre, illetve Erika és Lili (segítőkész magyar csajok) is sok lehetőséget felsoroltak, megmutattak.

Beköltözésünk estéjén az ingatlanos mondta, hogy van a város felé, úgy 4-5 kilométerre egy Nilgiris, ami egy közepes közértnek felelne meg otthon. Volt minden olyan, ami első este az önálló lakásban “azon nyomban szerezzük be, mert jön a hétvége és éhen fogunk halni” nyivákolásnak eleget tett. Tej, kenyér, vécépapír, víz, szalvéta, zöldség, tisztítószerek stb. De valamiért azóta nem jártunk újra ott, illetve a napokban egy másik üzletüket fedeztem fel (Lili segítségével) és jól bevásároltam, mert nagyon jó választékuk van (valahogy más, mint az első helyen). Konzervek is vannak szép számmal és kenyér is többféle, nagyon bőséges a készlet a polcokon.

Első éjszaka az önálló lakásban, tehát éhenhalás nélkül telt és szombat reggel is volt mit enni, de utána bementünk a városba és felfedeztük magunknak a Citi Center-t, ami egy bevásárlóközpont (Tib, még novemberben találta) és ott lehetőség lett volna sok “nyugati” ilyen-olyan dolgot venni, de igazából ott nem sokat költöttünk.

Inkább elmentünk oda, amit a kollégák mondtak, egy nagyobb (kétszintes) vegyesboltba, ahol sok időt töltöttünk meg persze nem kevés pénzt. Itt tudtunk edényeket és élelmiszert is venni. Alapvetően minden van, cirokseprű, szennyestartó, felmosó, műanyagáru minden méretben és mennyiségben, edények (indukcióshoz is), főzőlapok (ilyen 1-2 személyes), kiskütyű még nyugilabda is, persze teleszkópos rúd, az nem volt ott sem.

Az élelmiszer részlegen volt tej (tartós és zacskós), kenyér, csoki, tisztítószerek, gumikesztyű, tusfürdő, fogkrém, fűszer, lencse, liszt, bab, búzadara és sosem bírnám felsorolni még mi is (ja, henna is kis tasakban). Nagyon kedves, segítőkész eladók szaladgáltak körülöttünk, ami furcsa volt, hogy némelyikük mezítláb mászkált és folyton teát ittak, árut pakoltak, ez hatalmas úttorlasszal járt, és egyfolytában sepregettek is, a vevők pedig próbálták a bevásárlókocsikkal kerülgetni őket.

Azt hiszem,  ez egy kicsit nyúlósabb lesz a rétesnél, de nem akarom egy(kettő) bejegyzésben leírni, mert hátha egyszer valakinek segít az életkezdéshez Indiában (Chennai-ban), ha másoknak túl unalmas, azoktól meg elnézést, de folytatás következik…

Kapcsolódások:

Vásároljunk

Indukciós főzőlapról – epulettar.hu (HU)

Ebben a bejegyzésben megemlített üzletek és internetes elérhetőségek, amennyiben van (a nevekre kattintva kiderül):

Nilgiris – vegyes élelmiszer, alapvető háztartási eszközök

Sri Venkateswara – vegyes élelmiszer és vegyes háztartási eszközök, edények

Citi Center – bevásárlóközpont

Lifestyle – ruha és lakberendezési üzlet a Citi Center bevásárlóközpontban

Újév

2010. április 14-én Tamil Nadu ünnepel, itt az újév!

Részleteket majd később, ha lesz képes és/vagy élményanyag.

Kapcsolódások:

Tamil Calendar – majd a wiki megmondja (EN)

Baisakhifestival.com (EN)

Videjóóó

Feltöltöttem pár videót, a köhögés is ott van, a harminckettedik másodpercnél tessék hallgatni…

Katt ide!!

A többi is itt van ni!!!

 

Az erőd

Miután szombaton kipróbáltuk és túléltük a buszos utazást a lakás és Chennai között, ezért úgy döntöttünk, hogy vasárnap is megpróbáljuk. egy életünk, egy halálunk, vagy ezt itt nem szokás mondani, mert újjászületés meg lélekvándorlás vagy ki tudja, mi??

Most már tudtuk, hol keressük a megállót, csak arra nem számítottunk, hogy az a menő, légkondis busz nem jön azonnal. Előző nap az 570-es járattal szerencsénk volt, mert elég hamar befutott. Most viszont a 21H-es járatot vártuk, ami a Broadway bus terminus-ra viszi a népet (meg minket is). Elvileg 9 percenként jár, csak éppen nem minden érkező busz volt a kényes ízlésünknek megfelelő. Mert azért a délelőtti napsütésben nem akartunk hőgutát kapni a buszon a 80-85  perces út alatt. Inkább az egyik bódébolt árnyékában megállóban  izzadtunk kicsit, hogy néhány buszt elengedve bevárjuk a hűvös és kényelmes, légkondis buszt (a zöldfehércsudit), nem sokat, úgy 15 percet talán.

 

A felszállás után elég hamar bekapcsolta a sofőr az autórádióját és jó kis zene dübörgött a hangfalakszórókból.

A Chennai Mofussil Bus Terminus-hoz képest a Broadway egy eléggé lepukkant, kicsit kaotikus helynek tűnt. Fotókat nem készítettünk, mert nem!

Sőt a város azon részén, ahol a buszozás után sétáltunk legalább 1 órát, ott sem, mert egyszerűen nem bírtam felemelni a nyakamban lógó masinkát. Pedig fotótéma lett volna bőven, de valahogy nem ment, nem vitt rá a lélek (vagy nem tudom, hogy mi).

A lényeg, érdekes, nagyon érdekes volt a környék, vagy más szóval szívszaggató.

Kis apró utcák, házak és boltok. Az egyikben csupa papírbolt, a másikban sportszerek boltja, a harmadikban zöldségesek piaca és sorolhatnánk. És a boltok mellett, előtt, között sok szemét, fura szag és nagyon sok ott, az utcán élő ember volt. Mostak, mosogattak, gyerekek játszottak egy szál ingben (vagy anélkül), mezítláb és pucér fenékkel, kis koszosak, de mosolygós kölykök szaladgáltak fel-le az autók között. Páran aludtak itt-ott, ahol éppen lehetőség volt letelepedni és talán egy kényelmesebb fekhelyről álmodtak, bár lehet, hogy csak én hiszem ezt, néhányan a vasárnapi ebédet főzték és mindemellett tuk-tukok és kisbuszok, autók, motorok dudálása és száguldása adta hozzá a családi meghittség érzését háttérzajt.

Nem kell mindig és mindent fotózni, az ember lelkébe is felszívódnak a képek, amik talán sokkal tovább kísértik kísérik…

Kicsit később már erőt vett rajtam a paparazzi mánia és 1-2 lopott pillanatot elhoztam azért.

Bejártuk a környéket jól, nagyot sétáltunk a melegben és végre postát is találtam, csak éppen vasárnap zárva. Így a képeslapok egyik kupaca még mindig csúszásban van, a másik meg szerintem elveszett, de a harmadikból érkeztek meg darabok :(

Megnéztük a központi kórházat kívülről meg alaposan a térképet belülről és rájöttünk, hogy nem vagyunk messze a Szent György Erődtől, így gyorsan irányt is változattunk és felkerekedtünk, hogy megnézzük magunknak.

A kapunál név és telefonszám felírása után engedtek csak át bennünket, de a területre nem volt belépti díj. Ma is működő katonai bázist találtunk az angolok által hátrahagyott erődben. Mondjuk, a hatvanakármennyi év, amióta független India vigyázza az épületeket azért meglátszik rendesen.

Kíváncsi vagyok, van-e ötlet, miért is mondhatom azt, hogy ezt a két képet elnézve, le sem tagadhatják, hogy jártak erre a ködösbeliek.

Kérem, angliai magyarok most kicsit ne válaszoljatok, másnak van-e ötlete???

 

Szóval bejártuk a rekkenő hőségben a Szent György Erődöt, amiről részletesebben írni nem fogok, mert ugye az ahhoz értők már megtették útleírásokban, könyvekben, interneten, akárhol. De az élmény megdöbbentő volt, hogy mennyire képes lepusztulni egy város(rész), ha nem foglalkoznak vele az ott élő népek.

Megnéztük a Szent Mária Templomot és a múzeumot is (100 helyi pénz fejenként és szabad volt fotózni vaku nélkül) majd, hogy felfrissítsük magunkat fogtunk egy tuk-tukot és átutaztunk egy plázába és menet közben a menetszéllel szárítottuk izzadságtól nedves pólóinkat. Valami gyorskajával mérgeztük magunkat és utána a már szombatról ismert buszvégállomásra mentünk, hogy bevárjunk egy légkondis buszt. De közölték, hogy az csak este 8-kor indul legközelebb, ezért úgy voltunk vele, hogy a lenyugvó nap már nem forralja utazás közben a busz tetejét és az ablakok helyén úgyis csak rács van, nem halunk bele, ha megint sima busszal megyünk haza (ennek menetdíja 15 rúpia fejenként).

 

Vasárnap este nem volt olyan nagy a forgalom, mint szombaton, így valamivel hamarabb ért a busz velünk a megállónkba. 8 órakor már a ház felé bandukoltunk és örültünk, hogy nem vártuk be az a légkondis járgányt.

Jó kis napot tudtunk megint magunk mögött, érdemes az ilyen élményekért elindulni!!!!

Fényképeket a vasárnapi városfelfedezésről itt találsz!

 

Kapcsolódások:

 

Kislexikon.hu – Madras (HU)

Fort St. George – majd a wiki megmondja (EN)

Chennai.org.uk (EN)