2010. március 14.
Miután szombaton késő este értünk az új szállásunkra, már nem volt időnk bejárni a környéket. Persze ez nem is igaz, mert későnek nem volt éppenséggel késő, de este 6 óra után már marha setét van, szóval csak a vacsorahelyig másztunk el.
Vasárnap meg azzal töltöttük a napunk nagyobbik felét, hogy kipihentük az előző napi városnézéssel egybekötött tuk-tukozást, meg a miniszterelnök látogatásának köszönhető hazabattyogásunk fáradalmait.
Tib próbált rákokat fogni, hogy pár portfolió kép után visszatehesse őket a tengerbe. Én meg jót hevertem, olvastam az árnyékban a parton.
Azért nem mentünk a vízbe, mert tilos volt a fürdés, illetve alá kellett volna írni a recepción egy cetlit, hogy “csak saját felelősségre mész be a vízbe és tudsz úszni”, de lusták voltunk felmenni a recepcióig.
Délután egy kicsit elindultunk a környékre is és rájöttünk, hogy pont a szomszéd MGM Dizee World mögött pár perc sétára van Dakshina Chitra.
Igaz, Tib novemberben már járt a skanzenben, de akkor esett is meg nem is tudott ilyen jó képeket gyártani mint én, ezért hát bementünk kicsit. A zárásig 3 óránk volt még.
Most mesélhetnék a skanzenről, de akkor sosem lenne vége ennek a bejegyzésnek. El kell jönni és meg kell nézni, szállást tudunk biztosítani, akit érdekel, jelentkezzen az ismert elérhetőségeken!
Két sorban annyit, hogy a dél-indiai népek életmódját ismerhetjük meg, ha körbejárunk a területen. Láthatjuk a gazdag és tehetős kereskedők házait, valamint az egyszerűbb papok, földművesek és kézművesek otthonait. Megnézhetjük az Ayyanar szentéjt és kézműves bemutatón láthatjuk, hogy is munkálkodnak az üvegfúvók, selyemszövők, hennafestők és beszerezhetünk mindenféle nélkülözhetetlen dolgot, pl. 100 évig is kitartó, pálmalevélből készült képet is (ami alapvetően egy igazi kis remekmű).
Ittunk kókuszlét és azután befalatoztuk a megköhögött belét is a kettévágott dióból (lesz egyszer köhögős videó is, de addig a kép alatt találtok még pár fotót a skanzenről ha érdekel bárkit is).
Kapcsolódások:
BENGÁL-ÖBÖL 