blog kategória bejegyzései

Betegségek

Ma, amikor próbáltam szerencsétlenkedni egy kis karácsonyi süti legyártásával (nem, ez nem indiai) az jutott eszembe, hogy nem is írtam, hogy betegeskedtünk-e messziföldön?!

Mindenesetre valamiért, amióta visszajöttünk Indiából, lassan 4 hónapja, most volt először, hogy kinyalakodtam a sütis tálból a tepsibe bele nem került tésztát, pedig már gyártottam több béna sütit az elmúlt hetekben. Korábban ez természetes volt, hogy így teszek, már kiskoromban is az volt a fő attrakciója a sütésnek, hogy a tál és a keverőkanál az enyém lehet még mosogatás előtt :)

Indiában egyszer sem jutott eszembe a zsemlemorzsa-liszt-tojás kombinációt sem lenyalni az ujjaimról, pedig azt is hogy szeretem (így nyersen).

Na, de hogy visszatérjünk a betegeskedéshez, el kell mondjam, szerencsések voltunk, mert fejenként 1,5 alkalomról tudok csak beszámolni, ami szerintem 153 nap alatt nem sok.

Megérkezésünk után semmi bajunk nem volt, viszont, amikor önálló lakásba kerültünk, nekem volt 1-2 napos gyomorbajom, talán Tibnek is.

Tib az egyik hosszú kirándulásról hazaérve (már nem is emlékszik rá melyikről) lett nagyon csúnyán zöld 1 teljes napra! Már kezdtem félni, hogy komolyabb baja van, de végül átfutott rajta tényleg egyetlen nap alatt.

És valamikor nyár közepén volt még nekem egy komolyabb 3-4 napos vécére futkosásos időszakom, ami torokfájással és eltorzult hanggal kezdődött. Akkor viszont én kértem sírva, hogy eszébe ne jusson elvinni itt kórházba, inkább a lakásban szeretnék meghalni….

De aztán rájöttem, ha eszem, nemcsak víz jön belőlem, így szilárd ételt is vettem magamhoz és helyre is rázódtam.

Szóval ez a pár nap volt csupán ilyen kicsit vírusos, kicsit beteges, kicsit ki tudja milyen, míg ott voltunk messziföldön.

Azt hiszem, szerencsések vagyunk/voltunk és sem  a helyi állami egészségügyi ellátási lehetőséget, sem a magánkórházit nem kellett megtapasztalnunk, pedig a vége felé már tényleg nem is figyeltünk annyira oda a dolgokra, mint az elején… Hallottunk érdekes eseteket néhány ismerőstől és ajánlom figyelmébe mindenkinek ezt a fogorvoslási bemutatót is, gyenge idegzetűek ne nézzék meg!!! és ezt most nem viccből mondom!!

A videóhoz tartozó eredeti bejegyzés az indiaindia.blog.hu oldalon olvasható

 

A legrosszabb, hogy talán még nehezebben jöttünk haza, mint ahogy kimentünk, ez azért fájó pont, mert bíztunk benne, hogy veszítünk pár grammmmocskát :)

 

Reklámok

A búcsúzás margójára

 családbuskepuek

Nem volt egyszerű megélni az utolsó heteket. Görcsösen ragaszkodni és minden percet még a várossal tölteni – érzés volt bennünk NAGYON.

Igaz, ezt az elején is tudtuk, hogy egyszer vége lesz, csak azt nem, hogy ilyen hamar. Mert sajnos nem tudtuk, hogy a cég ennyire nem korrekt. Azt nem bántuk, hogy nem segített, nem támogatott minket, bár ők akarták, hogy kiutazzunk Indiába, azt viszont nagyon, hogy a szavukat sem állták. Volt olyan variáció is június közepén, hogy azon nyomban csomagolás és vissza a ködösbe, mert a cégnek nagyon hirtelen ott lett volna szüksége Tibre. De hogy pontosan miért is, azt nem sikerült megtudnunk… Még szerencse, hogy alapvetően csak ketten voltunk, akiket ugráltathattak és nincs 1-2-3 gyerkőcünk is, akikkel azért bonyolultabb lett volna ez az egész átcuccolás. Mindegy, csomagoltam, morogtam és próbáltam azért még megélni az utolsó indiai napokat vidáman.

halaszok

Fura ezt leírni, és ne gondolja senki azt, hogy elégedetlenek vagyunk, de az 5 hónap úgy repült el, szinte 2 szempillantás alatt, szinte meg sem történt. Annyira keveset láttunk és tapasztaltunk, de ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy nagyon sokat éltünk át és tanultunk is. Jó lett volna még maradni és közelebb kerülni a szörnyűséges, de mégis csodás ország szokásaihoz, az emberekhez, a kultúrához.

Tib járt a bányába reggelente, én pedig a lakást ürítettem. Beszereztünk még 1 bőröndöt, hogy azt pluszban feladhassuk, mert a megengedett 4, az kevésnek bizonyult (az öt is, de az más kérdés).

Szépen lassan megteltek a bőröndök és megtelt az a sarok is, ahova az elmúlt hónapokban beszerzett konyhai alapfelszerelést pakoltam. Muszáj volt venni néhány edényt, eszközt, tálat, kiegészítőt, mert mikró, hűtő, pár tányér, néhány pohár, villa és kanál volt csak a lakáshoz, amikor márciusban kibéreltük, még késünk sem volt az első vacsinál (bútor, mosógép ugyan volt, de azokkal nem tudtam főzni).

Babu-1

Szóval, serpenyőt, tálakat, késeket, fakanalat, merőkanalat és sorolhatnám mi mindent vettünk, csak azért, hogy az alap legyen meg, amivel már lehet egy ebédet, vacsorát legyártani. Jó, oké, kenyérpirítót is vettünk, ami talán nem lett volna létfontosságú, de üvegtálra, nagykésre és porszívóra tényleg szükség volt.

Mivel ezeket nem szívesen hagytam volna hátra a főbérlőnek, viszont magammal sem szerettem volna elvinni a ködösbe, mert ilyenekkel (is) tele a raktár, meg a magyarországi állomáshelyeken is van belőlük bőven, ezért a kupac egyik részét Lakshmi vitte el, több fordulóban.   Babunak is összeraktam egy bőröndnyi konyhafelszerelést, amit közelgő házassága után talán fel tud majd használni (vagy eladja és abból meg pénze lesz).

 Babu-2

A porszívó végül ott maradt a lakásban, azt nem bírtam megoldani, hogy Babunak adjuk. Igaz, az indulás előtti napon még egész napra kértük, hogy legyen velünk és vigyen ide-oda, nagyon lelkes volt, de még éjjel szükségem volt a porcicák rémére, ezért azt nem kapta meg senki, a főbérlő majd csinál vele valamit. Babu-val búcsúzáskor még pár fotót is készítettünk és nagyon meghatódott a bőröndnyi cuccsotól és a köszönő-képeslaptól (kevéske búcsúpénzt is csatoltunk hozzá). Annyira meglepődött, hogy szinte zavarban volt, amitől meg mi voltunk zavarban, de végül elintegettük egymást és többé nem fogjuk látni, már csak a fotókon mosolyogva. Ez elég szomorúságos érzés volt, még akkor is, ha néha tényleg arckarmolós viselkedése volt. hihi. Este még jött egy olyan sms tőle, amitől el is pityeredtem. Nagyon megköszönte, amit adtunk neki és azt is, hogy az elmúlt hónapokban lehetősége volt velünk (nekünk) dolgozni. Vagy valami ilyesmit írt, sajnos véletlenül kitöröltem pár nap múlva a telefonomból  :(

babu3

A bőröndöket lezártuk, a lakás üres lett megint. Igyekeztem jól kitakarítani, hogy szó ne érje a ház elejét, hogy kényes európaiak mocskot hagynak maguk után. Sikerült még egy picit aludni is a hajnali kelés előtt.

 kissznappalikonyhahalo  

Persze, ez nem lett volna India, ha a rendelt hatalmas autó (5 nagy bőrönd, 4 kézipoggyász) időben megérkezett volna. És arra sem jöttünk rá, hogy is került az ingatlanos az autóba. Azt tudtuk, hogy ő is jön, mert mi mondtuk neki, hogy mikor megyünk el és ő mindenképpen ott akart lenni a végső kulcszárásnál. De a rendelt autóval hogyan kommunikálta le ezt, hogy őt is vegye fel valahol, arról tényleg fogalmunk sincs!? Úgy látszik, Indiában mindenki ismer mindenkit (csak mi nem). 

Igaz, az a 20 perc késés marhára felbosszantott, így nem tudtam az ingatlanossal nagyon kedves lenni, főleg, hogy tudtuk, valahol az ő keze kell legyen ebben a dologban, hogy nem érkezett időben az autó. Ő volt a leggyengébb láncszem ebben a vasárnap hajnali indulásban, mert ő volt az, akivel nem számoltunk, mikor rendeltük az autót. Ha ezt tudjuk, hogy még bepofátlankodik az autóba, akkor korábbi időpontot mondunk a sofőrnek és már 4-re rendlejük a kocsit, amivel talán fél 5-kor el is lehetett volna indulni, így csak 5 előtt pár perccel indultunk, ami morcossá és frusztrálttá tett mindkettőnket (pedig Tib nem egy ideges típus). Jó, persze, nem késtük le a gépet, sőt még bőven kellett várni a beszállásra, de mi szeretünk időben (a mi tervezett indulásunk időpontjában) indulni (ez biztos valami idióta szokás, de hát mi ilyenek vagyunk).

borondok

A csomagokkal még matekoltunk kicsit feladáskor, mert túlsúlyos lett kettő is, de nem bírtuk sehogy sem átpakolni, kedvünk sem nagyon volt hozzá. Így kénytelenek voltunk pluszban kifizetni még 2 bőrönd túlsúlyát. Lehet, hogy csak kicsit kellett volna még ide-oda, rendezgetni. Lehet, hogy az amúgy is különdíjas ötödik bőröndbe kellett volna átrámolni, ami amúgy is marha nehéz volt alapból, de Tib azt mondta, ne játszunk velük, így hát nem játszottunk, fizettünk, mint az a bizonyos katonatiszt, abban a mondásban.

Kiengedtek a határon, ettől még kicsit féltünk, a korábbi regisztrációs mizéria miatt, de gond nélkül ment legalább ez. Mászkáltunk még egy kicsit a reptéren, reggeliztünk, olvasgattunk és végül beszálltunk.

Az online helyfoglalással előző nap valamiért nem volt szerencsénk, így nekem nem volt helyem, mármint előre lefoglalt, és az ügyintéző a repülőtéren sem tudott segíteni, így nem ültünk egymás mellett, de ezen azért nem voltunk kiborulva. Erre számítottunk is, mikor a BA rendszere folyton lefagyott. A jegyünk, ami az economy plus-ra szólt, egy remek kis középosztályos, kényelmes utazást biztosított, (talán Tibnek még külön jól is jött, hogy csendben ülhet valaki idegen mellett és nem fárasztom a repülési idő alatt). A turista részlegnél jobb, az business-nél rosszabb, de pont kényelmesen kibírható a 10 órás repülés azokban az ülésekben, még úgy is, hogy csendben kellett ülnöm (a mellettem lévő magányos pasit mégsem akartam fárasztani, bár lehet, hogy őt meg lehetett volna fűzni az elején, hogy cseréljenek jegyet/helyet Tibbel). Meglepően hamar eltelt az a 10 óra, láttam pár jó filmet, befejeztem egy könyvet, aludtam, ettem, ittam, 2x még sétáltam is és már szálltunk is le. Felvettük a bérautót, bezsúfoltuk a bőröndöket és elindultunk a szálloda felé, ahol csak úgy néztek, hogy hányszor fordulunk és még mindig van csomagunk :)

Furcsa volt este sétálni a dél-angliai kisvárosban, olyan érzésünk volt, mintha el sem mentünk volna. Igen, olyan volt, mintha csak tegnap sétáltunk volna azokon az utcákon utoljára, minden olyan megszokott és ismerős olyan otthonos volt, pedig eltelt 153 nap, hogy utoljára sétáltunk arra és megkezdődött a lakás utáni hajtóvadászat is)

 

ezmarakodos

Önjáró bejegyzés, köszönöm, hogy benéztél, amint lehetőségem lesz, megválaszolom a hozzászólásokat.

Azért volt még pár szép napunk

Na, azért nem temettük magunkat az utolsó néhány napban sem. Ugyan egyre üresebb lett a lakás és egyre nagyobbak lettek a kupacok, amik már nem fértek bele 1-1 bőröndbe, de majd a másikba bepréselem valahogy címke alá kerültek. A hétvégéken még mentünk erre is és arra is felfedezni.

Éppen csak feltettem Kiviéket a repzajra, már indultunk is neki a városnak, hogy az addig kimaradt főmúzeumot bejárjuk. Igaz, Babu sofőrjének gőze sem volt, hogy merre is van a Government Museum, de Babuval való gyors smsváltás után már oda is talált a srác. Vicces volt, hogy térképet olvasni ő sem tudott, viszont remekül kérdezett vissza többször is, hogy “why, sir?”. Azt mondjuk, nem értettük, miért lényeges tudnia, hogy miért akarunk múzeumba menni és miért fontos, hogy megtudja, miért kapcsoltatjuk ki a légkondit. És azt sem értettük, miért kell tudnia, hogy miért megyünk ügyet intézni az internetszolgáltatóhoz. Mindegy, vidám volt, hogy megtalálta a múzeumot nekünk és attól is, hogy megmondtuk neki, hogy a házisárkány fázik, ezért kell kikapcsolni a légkondit (kezdődő csúnya vírusos torokgyík már akkor éreztette hatását rajtam). Attól pedig sokkal boldogabb volt, mikor a múzeumba érkezés után mondtuk neki, hogy nyugodtan menjen haza, innét kezdve a helyi bkv járatait használjuk és élvezze a szombat délutánját kiscsaládjával.

Bejártuk a múzeumot, bár elég elkeserítő volt a látvány;  lepukkant épületek, jobb időket látott szobrok, de kétséget kizáróan remek gyűjteményt halmoztak fel (annak idején).

chennaijuly-53 chennaijuly-61 chennaijuly-62

És még ellátogattunk Pondicherry-be is, hogy finom indiai borokat is tudjuk a bőröndbe préselni és néhány Kingfisher sörrel is mérgezhessük magunkat. Persze, a botanikus kertben látott, szomorúságos élményről már írtam korábban, de azért összességében Pondicherry csudi egy kisváros.

Az utolsó 1,5 hét(vége) pedig a várostól búcsúzás és a csomagolás jegyében telt tényleg…

Vegyes fotókat a Chennai.bengal picasa oldalon találtok, az utolsó néhány albumra kattintva… (pl. Pondicherry album)

 

IndiaJulius 208 IndiaJulius 211

Önjáró bejegyzés, köszönöm, hogy benéztél, hozzászólásokra igyekszem válaszolni.

Qutab Minar

Szóval, a múltkor ott hagytam abba a 4 napos kirándulás elmesélését, hogy elhagytuk Agra városát,  remélem, van még érdeklődő így utólag is az élményekre… és irány a repülőtér. Ami mondjuk, még egy kicsit odébb volt, mert Agra és Delhi között közel 200 kilométert kellett még beszélgetnünk a sofőrrel, hogy egyben megérkezzünk a repülőtérre, sőt Tibnek még volt egy kívánsága aznapra.

QutbMinar

Szerette volna megszemlélni a híres, magas, nem rozsdásodó vasoszlopot, ami Qutab Minar (Qutub, Qutb) vörös homokkő torony mellett (közelében) áll. Mondjuk, az, hogy nem rozsdásodik, az csak részben igaz, de ezzel most nem foglalkozunk.

Az út alapvetően jól telt, egészen sok kérdést tudtunk összeszedni Tibnek, hogy a sofőrrel eltársalogjon. Megtudtunk pár érdekes dolgot a családjáról, az egészségügyi ellátásról, a kasztokról, az istenekről és már bele is kerültünk Delhi nagy csúcsforgalmába. Na, ott inkább csendben voltunk, hogy arra koncentráljon. Sajnos az út elég hosszú volt, az a 200 km valahogy elvette a napunk nagyobbik felét és a városi forgalom is vitt a maradék időnkből jócskán. Azért persze sikerült ellátogatni Qutb Minar környékére és jól körbe is tudtuk járni az első iszlám építményt Indiában.

QutbMinar-11

Qutb Minar, vörös homokkő oszlopa nem valami elkapkodott építmény, közel 200 évig tartott megépíteni és azóta háromszor ugyan felújították, de töretlenül áll és hirdeti az iszlám nagyságát, erejét, mindenhatóságát (vagy valami ilyesmit). Amúgy jó magas is, mert 72,5 méter, és ezzel a legmagasabb, téglából épült minaret.

A vasoszlop pedig, hát mit is mondhatnék róla, egy hatalmas, kicsit rozsdásodó oszlop, ami először elvileg egy csillagászati központban állt, később került csak át ide.  És ebből arra következtetnek, hogy Indiában már 400 körül volt esetleg csillagászkodás…

QutbMinar-13 

Megbámultuk jól a magas tornyot, oszlopot, a romokat és megint pár sztárfotót ellőttek velünk a helyiek, így kerek volt ez a délutáni látványosság is. A felhők viszont gyülekeztek az égen és a repülőt is el kellett érni, indulni kellett. Átvergődtünk a hétfői csúcsforgalmon, elbúcsúztunk a sofőrtől és megnyugodtunk, amikor mondta, hogy csak másnap hajnalban indul vissza Jaipur felé. Talán az éjjel kialudta magát és saját tempójában visszaért szerencsésen.

QutbMinar-32

Mi pedig kicsit elszédültünk, mert Delhi reptere olyan, mint egy igazi repülőtér (még Costa is volt, ahol jól bezabáltunk mindenféle finomsággal). Mire repülőre ültünk a vihar is kitombolta magát, már távolodott, ezért a gép simán felszállt és hazarepített minket Chennai kis szutykos repterére…

QutbMinar-15

Több fotót a kép alatt találsz, ha érdekel :)

Kapcsolódások:

Qutb Minar (épületek) – majd a wiki megmondja (HU)

Qutb Minar – majd a wiki megmondja (HU)

Qutb Minar – majd a wiki megmondja (EN)

 

 

Goldenblog 2010

Képzeljétek, az Élmény-képek Indiából is bekerült  a GoldenBlog 2010 fotós blogok kategóriájának ötvenes listába. Ami persze nekem nagyon nagy szó, és boldogság. Ha ennél tovább nem is jut, már így is nagyon vidámító és köszönöm a zsűrinek, meg  MINDENKINEK!!! :)

Szép napokat! Jó fotókat! És gratula a többi 49 jelöltnek is!! :)

Giants

Nem, nincsenek önértékelési problémáink, de be kell vallani, hogy amíg valaki mellé nem állunk oda, addig nincs is a méreteinkkel semmi gond…

De miután 1-2-3 kisindián mellett pózolunk, na onnét kezdve már értjük, miért is kell  szinte a legnagyobb méretű felsőt, inget levenni a polcról. És még azokba is képes vagyok beleszorulni.

giant

Fura, mert Indiában is élnek kövér duci/testesebb és sovány emberek. De valahogy azok mellé beállva óriásnak tűnünk, a soványkákat meg sem említem.

Némelyik férfinak olyan keskeny csípője van, hogy csak nézünk, pedig messziről olyan normálisnak látszanak, de mikor melléjük kerülünk, akkor óriások leszünk.

 

giant (13)

Egy jobb sorsra érdemes…

Na, eddig azt lehet mondani, többségében a pozitív hangulatot mutattam be, most egy kicsit írjunk arról is, ami nagyon nem tetszett!!

Egyik utolsó szombatunkon elmentünk Pondicherry-be megint, immár másodszor (Tib harmadszor) és az ott látott élmények hozták ki belőlem ezt a morcogást. Pedig Pondicherry egy fejlettebb, valamivel gazdagabb terület, más közigazgatás és sorolhatnám..

Meglátogattuk a botanikus kertet és Tib eléggé elkeseredve jegyezte  meg, hogy most bevallja, de nem erre számított.

Mi volt a gond?! Hát csak annyi, hogy teljesen magára lett hagyva a kert és talán évek múlva, már senki sem él majd azok közül, aki még látták olyannak, amilyennek a franciák itt hagyták 50 évvel ezelőtt.

Szóval nagyon elkeserítő volt az egész, amit láttunk. Igaz, itt Indiában, mindig elkeseredtünk kicsit, mert azt láttuk, hogy a jól meggyártott dolgokat az őslakók, a helyiek teljesen lepusztítják, elhanyagolják és veszni engedik.

Ne dobjon rám (ránk) senki követ, nincs problémám az indiaiakkal, csodás 5 hónapot töltöttünk itt. Csudi dolgokat láttunk és éltünk át, persze volt köztük kevéssé csudi is…de a dolgokhoz való hozzáállásukkal van bajom (nem kicsit), ami nem tudom, honnét is eredhet, de szomorú volt látni, érezni.

Azt láttam és hallottam végig többektől is, hogy India egy fejlődő és fiatal ország, ne csodálkozzak semmin, mert most alakul, keresi az útját, mert az elnyomó britek (franciák, hollandok, akárkik) elmenetele után most kell felépíteni  és fejleszteni!

Hát nem tudom!

Nem ismerem részletesen a történelem ezen szakaszát, nincs is hozzá megfelelő szürkeállományom, hogy ezt megértsem. Csak azt látom, hogy azért itt épültek olyan hidak, vasúthálózatok, épületek, városok, törvények, intézmények és nem tudom folytatni, de biztos lehetne még, amik maradandóak és alapjai lehetnének BÁRMINEK, a felemelkedésnek. Én úgy tudom, hogy megtartani valamit sokkal egyszerűbb, olcsóbb és fele annyira fáradtságos, mint a nulláról újrakezdeni (persze, a nulláról kezdés erőt és hatalmat ad, de kérdés, hogy ésszerű-e minden esetben? És a nulláról kezdésre költött milliókat, nem lehetne-e másra, értelmesebbre költeni?!).

új

Márciusban megnyitott új miniszteri épület, ami még a mai napig nem készült el (majd keresek más képet is később), de már átadták…

És most mi van?

patakpart törött működő üzlet

      romosan romosan2

 

Vidámság, hogy független az ország, épülhet, szépülhet…

Ezzel nincs is baj, de szomorú látni, hogy a britek, franciák, hollandok által felhúzott, behozott, itt hagyott dolgok nagyobbik része sajnos lassan az enyészeté.

múzeum1. múzeum2 múzeum3 múzeum4

múzeum5 könyvtár múzeum könyvtár2

Mert értem én, hogy nagy szegénység van itt, hogy nincs ilyenre keret, lehetőség, akármi, de a megóvás nem minden esetben kerül pénzbe, illetve kevesebbe kerül, nem?!

Egy szeméthalom az egész ország!! Szomorú ezt mondani, és lehet felháborodni, hogy ilyet mondok, de ez attól még tény marad!!

A szeméthalomra nem lehet mentség a SZEGÉNYSÉG!!! A mi családunk is szegény volt, de sosem szemeteltünk.

parkos patakpart3 patak..  kilátás

buszos

park 

Amikor azt láttam, hogy a vizeszacskót a földre hajítja le szinte mindenki, miután kiitta belőle a vizet. A palackokat is csak simán kihajítják a kocsi, busz ablakán. A kiszacskó, nagyzacskó és minden egyéb is egyszerűen a földre hullik, ha kifogy belőle a cuccos. Szóval ilyenkor legszívesebben utána mentem volna és visszadobtam volna az autóba, az arcába…

A mi szemetünket (kb. 80 lakás) egy időben a kapu előtti részre hajították ki a takarítók, csak úgy a földre. Ezt aztán hol a kukázó, élelem után kutató emberek szedtek szét, hol az éhes szent tehenek, kutyák, kecskék, macskák, kisbékák túrták tovább és vitte a szél vagy éppen a pata, a szarv, amire ráakadt…

Szóval én ezen mindig megdöbbentem.

De ott vannak azok az épületek is, amiket a gonosz hódítok emeltek, most meg lakatlanok, félig leomlott állapotban álmodnak a békebeli időkről… (1-2 kivétellel)

rendőrséghq

A rendőrségi főépület egészen szépségesen áll, a kertjéről nem készítettem fotót, de azt mondom, jobb is :(

Tudom, én vagyok az igazságtalan, de nézzük csak meg azokat a képeket, és most nem is kerestem vissza (mert idő hiányában nem volt lehetőségem) régebbi képekért, csak a júliusban (júniusban) kattogtatottak közül párat tudtam most magam mellé állítani. A picasa albumokban biztos van pár, tessék ott is nézelődni. De majd igyekszem még hőbörgésemet további képekkel alátámasztani.

És ott van ez a kert Pondicherry közepén, amit megint csak szomorúságos sorsra jutott. Alapítója (George Samuel Perrottet),  ha látná, mivé lett, biztos forogna a sírjában (ahogy ezt mifelénk mondják).

egyszer volt egyszer volt2 egyszer volt3 egyszer volt4

Én azt hiszem, azért ez az ország, az épületek, az itt élő emberek egy jobb sorsra lennének érdemesek …

Önjáró bejegyzés, hozzászólásodat köszönjük, amikor lehetőségünk lesz rá, igyekszünk megválaszolni.

Elvileg, a kép megnő, ha rákattintasz. Amennyiben nem, vagy eleve meg sem jelenik a kép, akkor elnézését, igyekszem javítani, amint gép közelébe kerülök, de a picasa oldalon, szinte mindegyik kép valahol, megtalálható . Szép napokat!

Kapcsolódások:

Perrottet – majd a wiki megmondja (EN)

southindiatorutravel.com/pondicherry…..com (EN)