Nem szeretnek NEM-et mondani. Azt szeretik mondani, amit hallani akarsz (ezért is került Tib ide, mert telefonba a vezetőség felé mindig azt mondták az irodai állapotokról, amit elvártak a vonal végén, de az elvárt munka meg nem volt elvégezve…).
Otthon is van olyan köztes ‘oké-oké’, ‘persze-persze’ vagy valami hasonló, amit akkor mondunk és ahogy mondjuk, amikor nem biztos, hogy igazat adunk a másiknak, de semmiképpen sem akarunk összebalhézni vele. Illetve már rég le szerettük volna zárni a beszélgetés azon részét, ami esetleg kényes.
Na, ez itt is működik, főleg, hogy nem szeretik a NEM-et kimondani, meg elhajtani az embert sem (persze, ezt az első hét első napjaiban nehéz egyértelműen kimondani). De azt hiszem, vagyis úgy gondoljuk mindketten, hogy a ‘sure-sure-sure’ (kicsit elhadarva, susogósan mondva valahogy így ssössössö) és mellé a kis fejbillegtetés oldalra, az egyik formája ennek a jólvanjólvanúgyvanahogytemondod-nak – szerintünk.
Nekem mindenesetre nagyon tetszik!! Jópofa, ahogy ingatják a fejüket. Tibnek egészen jól megy már, nekem majd inni kell pár pohár Kingfisher-t hozzá, de idővel anélkül is menni fog, talán.
Hogy milyen ez? A legkisebb gúnyolódás nélkül mondom, vedd elő a bólogatós kiskutyád a kocsi ablakából és kicsit lökd meg oldalról a fejét….na, megvan? Pont olyan! NAGYON JÓ! Annyira tetszik, hogy nagyon!!!
U.i: alapvetően elképzelhető, hogy nem így van, ahogy mi gondoljuk, de idővel majd kitapasztalom és elmesélem, ha érdekel. De nekem nagyon tetszik ;)
BENGÁL-ÖBÖL 